Miért ne örüljünk az árak esésének?

Az infláció mérésére használatos fogyasztói árindex (Consumer Price Index - CPI), a júniusi 2,4 százalékos szint után váratlanul 1,9 százalékra esett, amely jócskán alulmúlja az elemzők várakozását, a 2,3 százalékot.

Sőt, több mint egy éve ez az első eset, hogy a pénzromlás üteme a jegybank hosszú távú inflációs célja, 2 százalék alá csökkent, így már többen egyből arra spekulálnak, hogy nem lesz szükség újabb kamatemelésre.

Az angol jegybank első negyedéves jelentése még arról értekezett, hogy valószínűleg szükséges lesz az alapkamat 6 százalékra történő megemelése. A kamatemelési sorozat végének sok jelzáloghiteles örülhet, pláne Nagy-Britanniában, itt ugyanis az elmúlt év alatt több ízben is emelkedett a hitelesek kamatfizetési kötelezettsége, a tavaly augusztus óta 1,5 százalékpontos sorozatos emelés következtében.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy előfordulhat, hogy csupán átmeneti zsugorodásról van szó, elemzők szerint a júliusi adat várhatóan a nyári értékesítések következménye, a következő időszakban pedig inkább felfelé irányuló nyomást gyakorolhat az olajár, illetve a rossz időjárás miatt felszökő élelmiszerek ára.

Az inflációcsökkenésnek vannak, akik nem örülnek, ilyenek azok, akiknek befektetése valamilyen módon az inflációhoz kötött, így például brit National Savings takarékjegye, melynek hozama a kiskereskedelmi árindexhez kötött.

A nyugdíjasoknak ugyan kedvező lehet az élelmiszerárak, a gáz és elektromos áram árának csökkenése, hiszen ebben a korcsoportban a fogyasztás legnagyobb részét ezek a termékek teszik ki. Az már kevésbé kecsegtető számukra, hogy az állami nyugdíj szintén az inflációhoz igazodik.

Nálunk azért még messze van a jegybank hosszú távú célkitűzése, a 3 százalék. A legfrissebb, júliusi adat szerint az éves infláció 8,4 százalék, míg márciusban ez 9 százalékos volt.