Hiába nő a minimálbér, sok magyar nem is reménykedhet fizetésemelésben 2026-ban

Pénzcentrum2025. december 4. 15:31

A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.

2024-ben még csak a cégek 54 százaléka tervezett a bérek növelésével az idei évre, azonban októberre már 70 százalékuk emelt átlagosan 8 százalékot a fizetéseken – derül ki a Profession.hu átfogó munkáltatói felméréséből. Mindeközben az Eurostat első negyedéves adatai szerint 10,2 százalékkal lettek magasabbak a munkaerővel kapcsolatos kiadások Magyarországon, ami jelentősen meghaladja az EU-s átlagot.

2023 óta figyelhető meg a trend, hogy a cégek kicsivel több mint a fele tervez bérfejlesztést a következő évre, végül mégis több mint 70 százalékuk emel a fizetéseken. Ezek jellemzően kisebb mértékűek, mint amit a munkavállalók elvárnának, így erősödik a piacon a bérnyomás. Emellett a munkáltatók egyik visszatérő nehézsége, hogy a meghirdetett állásokra jelentkezők fizetési igénye magasabb, mint amivel terveznek a pozícióknál

– mondta el a felmérés eredményeiről Dencső Blanka, a Profession.hu vezető elemzője.

A 2026-ra szóló bérfejlesztési terveket a piaci környezet változásai és a szervezet teljesítménye mellett továbbra is az infláció változása és a munkaerő megtartása befolyásolja. A betöltetlen állások száma dinamikusan csökkent az elmúlt években hazánkban (KSH), míg az álláshirdető portálon meghirdetett állások száma érdemben nem változott, így a cégek számára az utóbbi szempont még inkább fontossá válik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azok közül a döntéshozók közül, akik már elkötelezték magukat a fizetésemelés mellett, tízből heten pozíciótól és teljesítménytől függetlenül az összes munkavállalójuk fizetésének átlagosan 8 százalék körüli emelésére törekednek.

A válaszadó cégek 48 százalékánál jár valamilyen béren kívüli juttatás jelenleg a dolgozóknak, ötödük ennek az emelését is tervezi, szintén átlagban 8 százalékkal.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bér, minimálbér, béremelés, munkavállaló, infláció, felmérés, munkáltató, bérek, profession, 2026,