Segély-feketelista: pellengéren a támogatásokkal visszaélők

Pénzcentrum/MTI2010. július 8. 08:32

Nyilvánosságra hozza Hódmezővásárhely a szociális támogatásokkal, segélyekkel visszaélők névsorát. A cél az, hogy kiszűrjék a rendszerből azokat, akik igényelnek juttatást, de azt később nem veszik igénybe, és ezzel kiszorítják a ténylegesen rászorulókat, közölte a város polgármestere - írja az Index.hu.

Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester tegnap kijelentette, hogy a nyilvánosság erejével szeretnének fellépni azokkal szemben, akik visszaélnek a város és az ország adófizetői közösségének támogatásával. Hangsúlyozta, hogy a szociális segély nem keresetkiegészítés, nem opcionálisan választható pénzforrás, hanem a ténylegesen rászorulók számára - sok esetben egyetlen - lehetőség helyzetük javítására. A település önkormányzata évente 500 millió forintot fordít a rászorulók támogatására, valamint több millió forint értékben biztosít természetbeni juttatásokat.

A város honlapján mindazok neve megtalálható, akik magukat rászorulónak vallva a várostól segélyt, támogatást igényeltek, de azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították, ezzel több, ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a támogatási rendszerből.

A listából látható például, hogy mintegy 140 igénylő, akinek a kérelmére a város ingyenes étkeztetést ítélt meg, nem ment el az ételért vagy még az ebédjegyet sem vette át. Rájuk az adott hónapban fejenként 12 200 forintot fordított a város. Mellettük tíz igénylő tartós élelmiszerekből álló csomagot kért a várostól, de a 4 ezer forintos támogatást később nem vette át.

A legnagyobb számú visszaélés a magukat tartósan munkanélkülinek és rászorulónak vallók között tapasztalható. Számukra az önkormányzat a közcélú foglalkoztatásban munkát ajánlott, ez a 28 800 forintos támogatás helyett a minimálbért jelenti. A listából látható, hogy 82 igénylő meg sem jelent a kiközvetítésen, 66 ember nem vállalta el a munkát, míg 22 esetben ittasság vagy egyéb magatartásbeli ok miatt megszűnt a munkaviszony.

Címkék: