Pénzcentrum • 2010. május 27. 16:02
Játékos pályafutása során rekord átigazolási díjért váltott klubot, 14 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, később edzőként több élvonalbeli gárdánál is dolgozott, majd egy amatőr csapat edzéseit irányította. A 93 éves Ivor Powell - aki a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ legidősebb labdarúgó edzője - a héten úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul.
A legenda - aki mellett a 68 éves Sir Alex Ferguson is csak zöldfülű edző - nyolc évtizeden át tevékenykedett a futballpályák mentén, becslések szerint az évek során több mint 9 ezer játékos fordult meg a keze alatt.
Ivor Powell
A 93 éves tréner a héten úgy döntött, hogy felhagy az edzői munkával és nyugdíjba vonul.
Ez azonban még nála sem jelenti azt, hogy szögre akasztaná a focicsukát, mivel úgy tervezi, hogy hetente egy alkalommal meglátogatja a csapata edzéseit.
Powell kora egyik legtehetségesebb játékosa volt, amit az is bizonyít, hogy 1946-ban az akkori rekord összegnek számító 17 500 fontért váltott klubot.
Powell 14 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, a Blackpool csapatában pedig életre szóló barátságot kötött a kor legjobb angol játékosával, Sir Stanley Matthews-zal, aki az esküvői tanúja is volt.
Az 1916-ban született Powell a 30-es években egy bányában dolgozott, emellett a helyi csapatban rúgta a bőrt. Egy felkészülési mérkőzésen a Queens Park Rangers szakemberei figyeltek fel rá, majd 1933-ban profi szerződést kínált fel neki. Később Matthews oldalán kölcsönben szerepelt a Blackpool gárdájában is, játszott az Aston Villában, majd játékos-edzőként a Port Vale és a Bradford City csapatánál vezetett le.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idős férfi elmondta, hogy a játék nagyon sokat változott az évtizedek során: "Egy mai Premier League mérkőzésen csak kapkodnák a fejüket a valaha volt csapattársaim.
Azt viszont szomorú, hogy manapság a szurkolókat jobban érdekli, hogy egy új játékos mennyit fog keresni a csapatuknál, mint az, hogy vajon milyen kupát fognak vele nyerni. Mi annak idején még a közönségnek játszottunk."