Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
A Régiók Európai Bizottsága (CoR) szerint a helyi és regionális önkormányzatok még mindig erőteljesen viselik az új koronavírus-járvány hatásait. Az általuk végzett felmérés eredményei azt mutatják, hogy egyértelmű igényt támasztanak a kohéziós uniós politika kapcsán tavaly bevezetett rugalmassági intézkedések kiterjesztésére, amely az uniós strukturális alapokat és az állami támogatásokat mozgósítja a COVID-19 elleni küzdelemben. A HelloVidékhez eljuttatott anyag szerint a régióknak és városoknak rendkívüli szabályokat kell fenntartaniuk annak érdekében, hogy biztosítsák a sürgősségi beruházások folyamatosságát és az olyan kulcsfontosságú kezdeményezések megvalósítását, mint például a munkahelymegtartó programok.
A városok és régiók az elmúlt évben élen jártak a COVID-19 válságkezelésben. A Régiók Európai bizottsága két uniós koronavírus-elhárítási beruházási kezdeményezést indított: az úgynevezett CRII és CRII+ kivételes és hasznos, ám rugalmas intézkedéseket vezetett be a 2014–2020-as kohéziós politikai alapok felhasználására az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések finanszírozására.
Utóbbiak közé tartozik például az egészségügyi szektor beruházásai, a kis- és középvállalkozások, illetve a munkaerőpiac támogatása. Ide sorolhatjuk még az új REACT-EU programot is, amely egy sürgősségi jogalkotási kezdeményezés, és amely összesen 47,5 milliárd eurót szabadít fel a legsúlyosabban érintett tagállamokat és régiókat támogató strukturális alapok révén. De nézzük, hogy miről is van szó pontosan!
CRII (Coronavirus Respond Investment)
A kezdeményezés célja, hogy minden meglévő uniós költségvetési forrást mozgósítson annak érdekében, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a tagállamoknak az új koronavírussal összefüggő válságra és annak hosszú távú hatásaira adott azonnali reagáláshoz. Ez magában foglalja a kifizetések előlegét, a kohéziós alapok átirányítását és a tagállamok megsegítését abban, hogy a pénz a lehető leggyorsabban oda érkezzen, ahol a legnagyobb szükség van rá.
CRII+ (Coronavirus Respond Investment Plus)
Az új csomag a korábbi kezdeményezést egészíti ki azzal, hogy rendkívüli rugalmasságot vezetett be annak érdekében, hogy az Európai Strukturális és Beruházási Alapok minden fel nem használt támogatása a lehető legteljesebb mértékben mozgósítható legyen. Ezt a rugalmasságot a következők biztosítják:
- átutalási lehetőségek a három kohéziós politikai alap (az Európai Regionális Fejlesztési Alap , az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap ) között;
- transzferek a régiók különböző kategóriái között;
- rugalmasság a tematikus koncentráció tekintetében;
- 100 százalékos uniós társfinanszírozási arány a kohéziós politikai programok számára a 2020–2021-es számviteli évben, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy részesüljenek a válsággal kapcsolatos intézkedések teljes uniós finanszírozásából.
REACT-EU (Recovery Assistance for Cohesion and the Territories of Europe)
Folytatja és kiterjeszti a CRII és a CRII+ programok révén megvalósított válságkezelési és -változási intézkedéseket, miközben „hidat képez” a hosszú távú helyreállítási tervekhez. Ezért ezeket a kiegészítő forrásokat olyan projektekre kell felhasználni, amelyek elősegítik a válsághelyzetek helyreállítását a pandémia okozta válsággal összefüggésben, valamint támogatja azokat a beruházásokat, amelyek hozzájárulnak a gazdaság zöld, digitális és rugalmas talpraállításához.
Ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a járvány helyi és regionális következményeivel, illetve, hogy elkerüljük a létfontosságú befektetések ilyen kényes szakaszban történő megszakítását, a regionális és helyi vezetőknek továbbra is erre a rendkívüli szabályozási keretre kell támaszkodniuk. Annak megértése érdekében, hogy a strukturális alapok irányító hatóságai hogyan viszonyulnak ehhez a három vészhelyzeti eszközhöz, a Területi Kohéziós Politika és az EU Költségvetési Bizottsága (COTER) felmérést végzett az Régiók Európai Bizottságának tagjai körében. Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a CRII és a CRII+ keretébe tartozó rugalmassági intézkedéseket meg kell hosszabbítani az összes támogatható költség megfelelő igazolása, az engedélyezett felhasználási arányok növelése és a lehetséges hibák csökkentése érdekében
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mutatott rá Apostolos Tzitzikostas, a Régiók Európai Bizottságának elnöke.
A CoR szakemberei ennek megfelelően a következő javaslatokat tették a Európai Bizottságnak:
- a 100 százalékos uniós társfinanszírozási ráta lehetőségének meghosszabbítása egy évvel, 2021. június 30-án túl;
- az „N+3” szabály kiterjesztése (azt jelenti, hogy az Európai Bizottság visszavonhatja az operatív program összegének bármely részét, amelyet a költségvetési kötelezettségvállalás évét követő harmadik pénzügyi év december 31-ig nem használtak fel);
- a „de minimis” (csekély összegű) állami támogatási küszöb ideiglenes emelése (olyan kis összegű állami támogatást jelent vállalkozásoknak, amelyekről az uniós országoknak nem kell értesíteniük az Európai Bizottságot).
A Régiók Európai Bizottsága szerint a rugalmas szabályok időben történő meghosszabbítása megvédhetné a válsággal küzdő polgárok és vállalkozások számára szükséges beruházásokat, és enyhítené a több száz regionális irányító hatóság munkaterhét, akik óriási nyomásnak vannak kitéve a 2014–2020-as kohéziós programok lezárása, a 2021–2027-es programok elindítása, valamint a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervek elindítása miatt.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a rugalmassági intézkedések kiterjesztése támogatná a városokat és a régiókat abban, hogy elkötelezettek legyenek a kohéziós politika nyújtotta lehetőségek legjobb kihasználása mellett: nagyobb hatékonysággal, átláthatósággal és felelősségvállalással, ugyanakkor biztosítva az átmenetet a fenntartható társadalom, és a fenntartható fejlődési célok mentén.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







