A Pénzcentrum 2026. január 16.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 328,48 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 72 865,31 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok változását a Pénzcentrum oldalán is követhetik.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a MOL árfolyama bezuhant, majd visszakorrigált pénteken miután az ukrán elnök tanácsadója egy bejegyzésben azt írta, hogy január 1-jétől nem fognak nyersolajat szállítani a Barátság-kőolajvezetéken.
Később ezt az állítást cáfolták, miután a MOL jelezte, hogy semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak az ügyben, az ukrán partner pedig közleményt adott ki, hogy a fennálló szerződés minden pontját teljesítik. A Mol jegyzése 2560 forint alá "szúrt le", de végül 2700 forint közelében zárt, erre a szintre a következő napokban is érdemes figyelni, ugyanis letörése esetén a következő támasz 2640 forintnál lehet, míg felül 2740 forintnál húzódik ellenállás - jelezte az elemző.
Pénteken a MOL árfolyama 16 forinttal, 0,59 százalékkal 2694 forintra csökkent, 13,6 milliárd forintos forgalomban. Hozzátette, hogy az OTP árfolyama továbbra is a 30 napos mozgóátlag felett van, amely 18 260 forintnál jelent támaszt, alatta a 18 000-18 150 forintnál húzódnak újabb támaszok, míg 18 770 forintnál ellenállás látható. Pénteken az OTP-részvények ára 185 forinttal, 1 százalékkal 18 290 forintra esett, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki.
A Richter jegyzésében 10 560 forintnál húzódik a támasz, 10 800 és 11 000 forint között pedig az ellenállás. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 770 forintra nőtt, a részvények forgalma 6,2 milliárd forintot ért el. Az elemző szerint a Magyar Telekom felfelé korrigált, változatlanul 1000 forintnál van támasz, míg 1060 forint közelében fontos ellenállási szint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,78 százalékkal 1028 forintra erősödött, forgalma 605,2 millió forint volt. A Budapesti Értéktőzsde hétfőn vizsgálja felül a BUX és a BUMIX indexet, az új súlyok szeptember 23-tól lesznek érvényben - ismertette Varga Zoltán.








