15 °C Budapest
Női menedzser, aki kriptovalutákat árul mobiltelefonos alkalmazáson keresztül. Tőzsde, befektetés és kriptovaluták koncepciója.

Nem áll meg a magyar tőzsde: ma is erősödéssel nyitott, jó formában fordul a hétvégére

2024. június 21. 09:05

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,26 pontos emelkedéssel, 70 327,60 ponton nyitott pénteken. Ez azt jelenti, hogy a csütörtöki záró értékhez képest minimálisan erősödött.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy fogalmazott: újból a 70 000 pontos szintet ostromolja a BUX index. Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 666,13 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 70 327,34 ponton, új történelmi csúcson zárt.

Az OTP árfolyamának sikerült áttörnie a 17 530 forintos ellenállási szintet, ami már támaszt ad az árfolyamnak; ellenállást az 50 napos mozgóátlag képez 17 686 forintnál, afölött 17 700 forintnál látható további ellenállás. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,27 százalékkal 17 600 forintra nőtt csütörtökön, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. Az elemző hozzátette, hogy az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat, csütörtökön 42 998 részvényt vásárolt a társaság, az átlagár ezúttal 17 580 forinton alakult.

A Mol jegyzése a 2840 forintos ellenállásnál állt meg, támasz továbbra is 2800 forintnál látható. Csütörtökön a papír 32 forinttal, 1,14 százalékkal 2840 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. A Richter továbbra is a 30 napos és a 200 napos mozgóátlag által képzett 9170-9358 forintos sávban van. A részvény árfolyama 65 forinttal, 0,7 százalékkal 9335 forintra erősödött, forgalma 981,3 millió forintot ért el csütörtökön.

A Magyar Telekom emelkedése megtorpant, ellenállás 1063 forintnál húzódik, míg támasz 1038 forintnál látható. A papír árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal 1058 forintra emelkedett, forgalma 4,1 milliárd forint volt csütörtökön. A társaság sajátrészvény-vásárlása fellendült, csütörtökön 3 482 472 saját részvényt vásárolt a vállalat, az átlagár 1056,37 forinton alakult - jelezte az elemző.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?