A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
Az IKEA az elmúlt évek egyik legjobb pénzügyi évét zárta – jelentette be Jon Abrahamsson Ring, az Inter IKEA Group vezérigazgatója.
Az elmúlt évek egyik legjobb pénzügyi évét zárta az IKEA. A pozitív eredményt a cég annak ellenére érte el, hogy alacsonyabb volt idén az értékesítési mennyiség.
Az IKEA 2023-as évét a megfizethetőbbé tétel jegyében töltötte és számos intézkedést tett annak érdekében, hogy az emberek könnyebben hozzáférhessenek termékeihez. Az anyagfejlesztés és a gyártás optimalizálása révén az IKEA továbbra is magas minőségű termékek tervezésére összpontosít, miközben alacsonyabb árakat kínál vásárlóinak. – tudhattuk meg Jon Abrahamsson Ring beszámolójából.
A 2023-as pénzügyi évben az ellátásiláncban található hiányosságok javultak, így az IKEA áruházakban a termékek jobban elérhetővé váltak. Ennek sikerét a logisztikai korlátok kezelésének és a készletgazdálkodás javításának köszönhetően érte el az IKEA a partnerekkel való szorosabb együttműködés révén.
A cég 2023-as pénzügyi éve, ami mindig szeptember 1-jétől augusztus 31-ig tart 47,6 milliárd eurós árbevétellel zárult, amely 6,6%-os növekedést jelent a 2022-es pénzügyi évhez képest. 2022-ben 44.6 milliárd, míg 2021-ben 41.9 milliárd volt az IKEA teljes árbevétele, amely tartalmazza az IKEA termékek, élelmiszerek és szolgáltatások értékesítését is a 12 IKEA franchise partner által.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







