Matolcsy György: 6-6,5 százalékkal csökken a magyar gazdaság

2020. december 15. 15:16

A Trianon utáni ötödik legnagyobb gazdasági visszaesésről beszélt mai online tájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Szerinte a kormányzati fogyasztás és az állami beruházások növelésével is lehetett volna javítani a gazdaság teljesítményét. Virág Barnabás MNB-alelnök elmondása szerint 2021-ben 3,5 százalék lesz az infláció.

A jegybank monetáris tanácsa változatlanul 0,6%-on hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosót, ezzel megerősítve a korábbi döntéseit - jelentette be Matolcsy György MNB-elnök mai online sajtótájékoztatóján. Itt az idei esztendőt fekete évnek nevezte, amely elmondása szerint a Trianon utáni ötödik legnagyobb visszaesés. Hozzátette, először történt olyan, hogy nem háború vagy forradalom miatt történt mindez, hanem egy világjárvány miatt.

A vezető szerint idén várhatóan 6-6,5 százalékkal zuhan a gazdaság.

Szerinte hazánk teljesítménye EU-s összehasonlításban kimagaslóan jó volt, ide kell majd visszakapaszkodni. Az eurozónához képest kevésbé nagy a visszaesés Matolcsy szerint, így kicsivel javítjuk a pozíciónkat. 

Elmondása szerint a monetáris tanács megerősítette azokat a programokat, amelyek megakadályozták, hogy az idei évet fémjelző három válságtípus - egészségügyi, gazdasági és érzelmi - mellé egy negyedik, a pénzügyi válság is kialakuljon - mondta az MNB-elnök jelezve, hogy ezt óriási eredménynek tartja, tekintettel arra, hogy a 2009-es nagy gazdasági zuhanás mögött épp a pénzügyi válság húzódott meg.

Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy a jegybank ígéretének eleget téve 2020-ban megvédte az elmúlt 10 év eredményeit azáltal, hogy csaknem 6000 milliárd forintnyi finanszírozást öntött a gazdaságba.

A magyar GDP több mint 10 százalékát kitevő összeggel az MNB a régión belül és uniós összehasonlításban is kiemelkedően támogatta a vírushelyzet alatt az üzleti szereplők, az állam és a családok pénzügyeit - tette hozzá. A jegybankelnök felidézte a programokat, amelyek szerepet játszottak a pénzügyi stabilitás fenntartásában, "levegőt adtak a gazdaságnak", mint az 1400 milliárd forintos Nhp hajrá!, a 600 milliárd forintos növekedési kötvényprogram, az 1000 milliárd forintos állampapír-vásárlás, a bankoknak nyújtott hosszú lejáratú fedezett hitelek 2300 milliárd forint összegben, és ezt szolgálta a 250 milliárd forint osztalékbefizetés is a költségvetésbe.

A kormány segíthetett volna?

A jegybankelnök arra is kitért, hogy érdemes tanulni azon országoktól, amelyek a Magyarországon várható 6,0-6,5 százalékos visszaesésnél kisebb recesszióval számolnak, így például a lengyelektől és a lettektől, ahol várhatóan 3,5 százalékos, illetve 2,2 százalékos lesz a gazdasági visszaesés. A járványt nem lehetett megfékezni, mégis lehetett volna jobb teljesítményt nyújtani - jegyezte meg Matolcsy György, aki műhibának nevezte a lakásáfa visszaemelését 27 százalékra.

A jegybankelnök szerint a kormányzati fogyasztás és az állami beruházások növelésével is lehetett volna javítani a gazdaság teljesítményét.

Matolcsy György ismertette a monetáris tanács meglátásait a következő évek teendőivel kapcsolatban, miszerint a szükséges nagy strukturális reformok 80 százalékát előre kell hozni, kezdve az egészségügyi rendszer átalakításától a demográfián és a nyugdíjrendszeren keresztül a lakáspolitikáig.

Az MNB szorgalmazza 3, 5 és 10 éves gazdasági-pénzügyi terv kialakítását, a fejlesztési elképzelések lefektetését és egy versenyképességi terv összeállítását is. Arról is beszélt: 2022-ig talán nem tudják az egyensúlyt helyreállítani, de később meg kell fékezni az államadósságot a helyreállítás költségei mellett is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Virág Barnabás MNB-alelnök elmondása szerint 2021-ben 3,5 százalék lesz az infláció, amely a jegybanki toleranciaszinten belül van, bár a járvány alatt növekedett. Arra számítanak, hogy marad az infláció változékonysága a tavaszi bázishatások, a dohányár-emelkedések, illetve a dezinflációs hatások megjelenése, köztük a visszafogott belső kereslet miatt. Virág arról is beszélt, a következő évben is három százalék környékén mozoghat a pénzromlás.

Növekvő hitelezés

Elmondta, hogy a vállalkozói és lakossági hitelállomány kétszámjegyű növekedést mutatott, amely forrásokhoz tudta juttatni a gazdasági gondokkal küzdő szereplőket. A kilábalás sebessége eltérő volt iparáganként, míg az építőipar már visszatér, például a szórakoztatóipar nem. A második negyedévben ismét GDP-visszaesésre és a gazdaság elhúzódó helyreállására számítanak. 

Patai Mihály, a monetáris tanács tagja, az MNB alelnöke megjegyezte, hogy a jegybank növekedési kötvényprogramjával idén eddig 32 vállalat élt, év végére becslése szerint ez a szám 34-35-re bővülhet. A kötvényprogram 570-600 milliárd forintnyi pénzmennyiséget mozgatott meg, amely a jelenlegi helyzetben pótolhatatlan, hiszen viszonylag olcsó tőkéhez juttatja a fejlesztési elképzelésekkel rendelkező nagyobb vállalatokat - fejtette ki az alelnök. 

A legkisebb vállalati kötvénykibocsátás 1, a legnagyobb 70 milliárd forintos volt - tette hozzá Patai Mihály utalva arra, hogy a program jövőre folytatódni fog. A növekedési hitelprogramról szólva az alelnök kifejtette, annak áprilisban indított szakaszán keresztül 17 ezer vállalat jutott olcsó finanszírozáshoz, 8 év alatt pedig 60 ezer kis- és közepes vállalkozás élt a lehetőséggel.

Címlapkép: Magyar Nemzeti Bank (YouTube)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem