Idén négy nappal többet kell dolgoznunk, mint tavaly: mi lesz ebből?

MTI
2020. február 28. 09:28

Az idén a tavalyinál néggyel több munkanap lesz, ami az elemzők szerint 0,2-0,3 százalékponttal emelheti a gazdasági növekedés ütemét - írja a pénteki Világgazdaság.

A gazdasági napilap felidézi, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a tavalyi bruttó hazai termék (GDP) közlése utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 2019-hez képest ebben az évben több munkanap lesz, amiben a szökőév miatti plusz egy napnak is van szerepe. Ennek köszönhetően a 2020-as gazdasági növekedés 0,3 százalékponttal lehet magasabb.

Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója a lapnap elmondta, az idei első negyedévben és az utolsóban lesz két-két munkanappal több a tavalyihoz képest. A szökőnap és a pluszmunkanapok önmagukban az adott negyedéves növekedést mozgatják meg. Az egész év szempontjából viszont a szökőnap hatása nem több kerekítési hibánál - tette hozzá. Szerinte a pluszmunkanapok idei hatása 0,20-0,25 százalékpontos lehet.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének számításai szerint az első negyedében a plusz két munkanap hatására összesen 0,4-0,5 százalékponttal lehet nagyobb a bruttó hazai termék növekedése. Az idei október-decemberi időszak bővüléséhez 0,4 százalékpontot adhat a plusz két munkanap. Az elemző 4 százalékos nyers gazdasági növekedést prognosztizál, eszerint a munkanapok hatását is figyelembe véve 3,7-3,8 százalékkal bővülhet a GDP, azonban a koronavírus egyelőre beláthatatlan mértékű negatív hatással lehet a gazdaság teljesítményére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom