Mi lesz az SNI-s gyerekekkel a munkaerőpiacon? Ez jelenthet hosszú távon megoldást
Ha az SNI körülményei a fiatal szakképzésbe kerülésének idején is fennállnak, azokat a szakképzési intézménynek és a duális képzőhelynek is figyelembe kell vennie.
Ha az SNI körülményei a fiatal szakképzésbe kerülésének idején is fennállnak, azokat a szakképzési intézménynek és a duális képzőhelynek is figyelembe kell vennie.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
Megoldást jelenthetnének a fizetős, alapítványi iskolák, ha a családok megtehetik hogy kifizessék a tandíjat.
Rengeteg elsős bukott meg a többi évfolyam diákjaihoz képest, de nem feltétlenül azért, mert ilyen rosszak lennének a képességeik.
A tehetség is tekinthető egyfajta – pozitív előjelű – devianciának, ám a képességek kibontakozása legalább annyira a környezeti hatásokon, mint a gyermek adottságain múlik.
A támogató munkakörökhöz tartozó feladatokat sok esetben feltételezhetően az amúgy is túlterhelt pedagógusok látják el.
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal előzetes tájékoztatója a 2021/2022-es tanévről.
1 szakemberre jut 243 sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek hazánkban.
Hatalmasat nőtt a sajátos nevelési igényű tanulók aránya az iskolákban a járvány és a kötelező beiskolázás következtében.
A sajátos nevelési igényű tanulók száma pedig tovább emelkedett, létszámuk közel 57 ezer fő, ami az általános iskolások 7,8%-át jelenti.
Gyorsabban nő a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, mint az őket segítő szakembereké.
Nem mindenki értesül az SNI-s kedvezményekről.
Súlyos tanulási, figyelem vagy magatartásszabályozási zavar.
Magyar orvosok beszéltek az okokról.
Kifakadt a magyar édesanya: jövőre valószínűleg ennél is többet kell majd fizetnie.
Nincs elég szakember az országban.
Az állapotok sértik a diákok jogait.