Mi lesz a Dunakanyarral? Újra beköszönthet a Zimmer Frei-korszak
Panzió-újranyitási láz indulhat a Dunakanyarban a jövőben.
Panzió-újranyitási láz indulhat a Dunakanyarban a jövőben.
Kelet-Közép-Európa legmodernebb sajt- és porítógyárában kezdi meg a próbagyártásokat az Alföldi Tej Debrecenben.
Több száz milliárd forintos beruházásokat terveznek japán cégek Magyarországon.
Megoldható, hogy felüljáró nélkül is zavartalan maradjon a közlekedés.
Ez a sikeres vállalkozás titka.
1800 milliárdból épül közút.
A HelloVidék most kerékpárra pattant és a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel járta be a régiót, hogy releváns képet adhasson a gazdag természeti értékekről a most zárult LIFE program után, amely az Ó-Dráva holtág revitalizációját célozta meg.
16 új bringaállomást adnak át idén.
Négy év alatt több mint 13 milliárd forintból teljesen megújul Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház.
Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, valamint földtani alapszelvények fejlesztését célzó projekt megvalósítása.
20 ezer négyzetméteren valósul meg.
Gyártóközpont épül a szatmári Fehérgyarmaton, melynek keretében üzemcsarnokot, raktárakat, irodákat és szociális helyiségeket építenek fel.
A vízügyi igazgatóság most elárulta, mi történt.
Fenntartható közlekedésfejlesztés a Kemecsei járásban: bejelentették Borzsova - Demecser és Kék - Demecser közötti kerékpárutak kialakítását.
1000-1500 milliárdba kerülne.
A betegek is idegenkednek az új rendszertől.
Már tervben van az M9-es gyorsforgalmi út Zalaegerszeget elkerülő szakasza, ami Pécset is érinti majd.
Több mint 23 milliárd forintot kap a Fertő tó: mutatjuk, mire futja 23,26 milliárd forintból.
4,2 milliárd forintos beruházást hajt végre szolnoki gyárában az F. Segura.