Harap a Genertel: megmozgatnák az eddig nem váltók tömegét

Pénzcentrum2009. október 30. 09:47

A gazdasági válság miatt a lakosság nagyobb hányada kényszerül a gépjármű fenntartási költségeinek racionalizálására. Mivel a benzin és a karbantartás költségeire nincs ráhatása az autósoknak, ezért az idén várhatóan a korábbinál jóval nagyobb lesz a kedvezményes tarifákért biztosítót váltók aránya. A Genertel direktbiztosító 800 ezerre - a tavalyi kétszeresére - teszi az idei kötelezőt váltó lakossági piacot, ennek a 10%-át igyekszik megszerezni.


Csikós Dániel

A korábbiaknál kisebb díjkülönbözetért, akár 1000 forintért is válthatnak az autósok az idén biztosítót. "Várakozásaink szerint megmozdul az évek óta egy biztosítónál elkötelezett autósok nagyobb tömege. A mintegy 4 milliós személygépkocsi állománynak tavaly mindössze 20%-ára kötöttek kötelező biztosítást az év végi váltókampányban, a Genertel éppen ezért olyan kedvezményrendszert alakított ki, amivel ösztönzi a gépjármű tulajdonosokat, hogy az olcsóbb tarifáért biztosítót váltsanak." - hangsúlyozza Csikós Dániel, a Genertel direktbiztosító vezérigazgatója.

A Genertel kiemelt célcsoportnak tekinti azokat az ügyfeleket, akik évek óta hűségesek a biztosítójukhoz, de a kedvezőbb biztosítási díj miatt az idén mégis váltani szeretnének. Azok az autósok, akik 2008. január 1. előtt kötöttek biztosítást, azóta hűségesek voltak biztosítójukhoz, és most a Genertelt választják, az egyébként is attraktív díjból további 10%-os "welcome!" kedvezményben részesülnek.

A Genertel továbbra is honorálja az elővigyázatosan közlekedő, mások iránt is felelősséget érző vezetőket, ezért például, aki 5 évesnél idősebb jogosítvánnyal rendelkezik és nem okozott kárt, az - évközben nem visszavonható - extra kármentességi kedvezményt kaphat, amelynek mértéke elérheti akár az 55%-ot is. Azoknak sem kell aggódniuk, akik fiatalabb jogosítvánnyal rendelkeznek és kármentesek voltak, hiszen a Genertel az idén a kedvezményeket nem a kármentes szerződés, hanem a jogosítvány élettartamához köti, ezért a fiatal, mindössze néhány éve kármentesen vezető autósok is kedvezményes tarifákat találhatnak.

A Genertel által végzett felmérés szerint az ügyfelek szívesen választanak biztosítót ajánlás alapján. Éppen ezért az idén a Genertel bevezeti az új ajánlási rendszerét, amihez minden a Genertelnél szerződéssel rendelkező, vagy újonnan szerződő ügyfél csatlakozhat, és ezt díjjóváírással jutalmazza. A kötelező terméknél ez az ajánló esetében 3 ezer, az ajánlott esetében 2 ezer forintos egyszeri összeget jelent. A jóváírás a honlapon meghirdetett szabályzat alapján nem csak a kötelező szezonban, hanem egész évben valamennyi Genertel termékre, így a casco, a lakás és a balesetbiztosításra is érvényes marad.

A Genertel az idén elindítja partner kedvezmény rendszerét, amelynek keretében a tarifa hirdetéstől kezdődően például a Shell smart programban résztvevők 5% kedvezményt kapnak, és egyszeri 2 ezer Smart pont jóváírásban is részesülnek. A meglevő ügyfelek, akik továbbra is a Genertelnél kötik kötelező biztosításukat, ingyenes Európára szóló assistance fedezetet kapnak ajándékba 2010-re, ami baleset esetén jelent segítséget és információt.


Sebestyén László

A KGFB kampány a casco szerződések felülvizsgálatára is ráirányítja a figyelmet. "Nem csak kedvezményes kötelező biztosításokról, hanem gépjármű biztosításról kellene gondolkodniuk az autósoknak és a biztosítóknak is." - hangsúlyozza Sebestyén László, a Genertel értékesítési igazgatója.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Genertel direktbiztosító az interneten gyorsan elérhető új casco tarifaszámítási módszert dolgozott ki, ami a KGFB tarifához szükséges paraméterek alapján egyszerűen és gyorsan kiszámítja a casco ajánlatot is. Ha az ügyfél úgy dönt, hogy a kötelező biztosítás mellé cascot is köt, akkor casco díjból 10 % együttkötési kedvezményt kap.

Az ügyfelek körében végzett felmérés szerint a legtöbben az avulás mentes kártérítést tartják a legnagyobb értéknek, így a Genertel a kampány időszakban megkötött casco biztosítások mellé ezt adja ajándékba az ügyfeleknek. Amennyiben a casco biztosítás fordulónapja nem egyezik a kötelezőével, az ügyfél halasztott hatályú cascot köthet, ami azt jelenti, hogy a most kiajánlott tarifával a jelenlegi szerződésének lejártakor szerződik vele a Genertel direktbiztosító.

"A gépjármű biztosítási díjak évről évre csökkennek, nemcsak a kötelező, de a casco tarifák is egyre olcsóbbak. A versenyt a Genertel azért tudja állni, mert új, innovatív biztosítás-értékesítési modellt működtet sikeresen a hazai biztosítási piacon. A tanácsadók közbeiktatása helyett egyszerű és jól felépített weboldal, valamint jól felkészült call-center segíti a biztosítás iránt érdeklődőket. Az így adódó megtakarítás jelentős részét a biztosító olcsóbb, versenyképesebb díjak formájában átengedi ügyfeleinek." - tette hozzá Csikós Dániel.

Címkék:
KGFB,