Kína márciusban fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Holdon zajló robotmisszió között.
Visszalépett az elnökjelöltségtől Ron DeSantis, Florida kormányzója a republikánus előválasztáson Donald Trumpot támogatja.
Ron DeSantis, Florida kormányzója kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelemből - közölte az X-en a politikus, aki Winston Churchilltől idézve azt mondta: a siker nem végleges, a kudarc nem végzetes, az számít csak, hogy legyen bátorság a folytatáshoz. Kijelentette: a republikánus előválasztáson a szavazók többsége újabb esélyt akar adni Donald Trumpnak, így a jövőben őt fogja támogatni. Egyúttal bírálta a másik erős elnökjelöltet, Nikki Haley-t.
Mint a Pénzcentrum is megírta, az első republikánus előválasztást már megtartották Iowa államban, ahol Dunald Trump fölényesen, a szavazatok 51 százalékát megszerezve simán nyert. Ron DeSantis 21 százalékot szerzett, Nikki Haley, a Trump-ellenes tábor jelöltje 19 százalékkal csak a harmadik lett. E hét kedden New Hampshire követekezik, ahol a felmérések szerint DeSantis még az előzőnél is rosszabbul áll, a harmadik helyre futna csak be.
Trump a Guardian szerint megköszönte a támogatást és gratulált DeSantisnak, aki "jó munkát végzett". Nikki Haley pedig azt mondta: „Ő egy jó kormányzó, minden jót kívánok neki. Ezzel együtt most már csak egy fickó és egy hölgy maradt."
Címlapkép: C. J. Gunther, MTI/MTVA
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor
- Kína várost alapíthat a Holdon - mutatjuk
- Kegyetlenül meggyilkoltak három turistát Mexikóban
- Két magyar a tenisz top 50-ben, Marozsán Fábián karriercsúcson
- Hűségeskü - Újabb őrület a kommunista Észak-Koreában
- Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után