21 °C Budapest

Nem tetszik az ajándék? Így tudod cserélni, visszakérni az árát

Pénzcentrum
2013. december 25. 08:03

A karácsonyi ajándékok kibontása után minden bizonnyal sokan gondolják úgy, hogy kicserélnék, visszavinnék azt, sőt, az sem elképzelhetetlen,hogy többen találtak a fa alatt nem működő, hibás termékeket. Mutatjuk, milyen fogyasztói jogok élnek ilyen esetekben, és azt is, mire érdemes figyelni.

Az első és legfontosabb az, hogy mindig őrizzük meg gondosan a kereskedőtől kapott nyugtát. Ha pedig nem kaptunk, akkor kérjük azt el - ha ugyanis később meghibásodna az adott árucikk, ennek hiányában nem vagy csak nehezen tudjuk bebizonyítani azt, hogy a terméket valóban az adott vállalkozástól vettük - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete.

Hibás terméknél ugyanis kérhetjük annak kijavítását vagy kicserélését, másodsorban vételára leszállítását vagy a teljes vételár visszatérítését. Azonban ehhez mindenképp a nyugta, illetve számla szükséges, ezt minden esetben a vállalkozás kötelezettsége átadni!

Akkor se hagyjuk magunkat, ha az árucikkel kapcsolatos igényünket azért utasítják el, mert ahhoz a nagy leárazási akciók során sokkal olcsóbban jutottunk hozzá. Ettől függetlenül ugyanis érvényesíthetjük az előbbi igényeket.

Így régi tévhit az, hogy a fogyasztók a vásárlás után három napon belül bármikor visszavihetik a hibátlan terméket is és minden további nélkül kérhetik annak cseréjét vagy vételárát. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal, ha tartós fogyasztási cikket vásároltunk (például: mosógép, bruttó 10 000 forint vételár feletti mobiltelefon), és az meghibásodik a vásárlástól számított három munkanapon belül, akkor azt a kereskedő köteles számunkra kicserélni. Ekkor még arra sem hivatkozhat, hogy ez számára túl nagy költséggel járna. Ezért ne fogadjuk el például azt, hogy a kicserélésre csak az eredeti csomagolás meglétekor van módja.


Fontos tudni azt is, hogy jogainkat csak minőségi kifogás esetén tudjuk érvényesíteni. Tehát ha egy termék nem hibás, és azzal csupán annyi a gond, hogy a méret vagy szín miatt nem tetszik a megajándékozottnak, úgy a kereskedő nem köteles a kijavításra, cserére, vételár-leszállításra vagy annak visszafizetésére. Előfordul, hogy a kereskedők az ünnepekre való tekintettel megígérik azt, hogy visszaveszik a terméket akkor is, ha az nem tetszik később (ezt az ígéretet nem árt rávezettetni a nyugtára, hogy később e vállalást igazolni tudjuk).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A netes vásárlásnál a vevőt speciális jogok illetik meg: ekkor ugyanis az árucikk átvételétől számított nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Azaz nem szükséges, hogy az árucikk hibás legyen, ha nem tetszik neki, úgy minden további nélkül meggondolhatja magát. Ugyanakkor lényeges, hogy e joggal csak akkor lehet élni, ha nem internetes árverésen, online piactéren vettük meg a terméket és az eladó nem magánszemélyként értékesítette azt. Ha elállunk a szerződéstől, azt javasolt írásban, igazolható módon megtenni. Ez esetben a terméket vissza kell küldenünk a kereskedőnek a saját költségünkön, neki pedig harminc napon belül szükséges visszatéríteni az általunk kifizetett összeget. Ekkor a kereskedő nem követelheti, hogy az eredeti csomagolásban adjuk fel az árucikket. A visszaküldés költségén felül pedig csak akkor követelhet egyéb összeget, ha a terméket nem rendeltetésszerűen használtuk és emiatt az károsodott.

Online értékesítés esetén lényeges, hogy egyes esetekben nem gyakorolhatjuk az indokolás nélküli elállási jogunkat, így például, ha ételt rendeltünk vagy CD-t, DVD-t, esetleg számítógépes szoftvert vásároltunk interneten keresztül és a csomagolást már felbontottuk. Előfordul néha az is, hogy a fogyasztó megrendeli a terméket, de azt készlethiány miatt eleve nem tudja a vállalkozás szállítani. Ha részünkről történt bármilyen kifizetés, ekkor köteles ezt az összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszautalni.

Ha nem jutnánk dűlőre a kereskedővel és igényünket elutasítja, akkor forduljunk a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez, amelyek gyors és ingyenes eljárása által könnyen egyezségre juthatunk a vállalkozással - javasolják a fogyasztóvédők.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem