12 °C Budapest

Már most elkezdődött: jön a nagy húsvéti élelmiszer razzia

2016. március 4. 13:30

Már most megkezdődött a húsvéti termékek ellenőrzése. A részletekről Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója beszélt az InfoRádiónak.

Már most elkezdődött a húsvéti termékek ellenőrzése. A részletekről Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója beszélt az InfoRádiónak:

Ez az ellenőrzés-sorozat már csaknem 10 éves hagyományra tekint vissza. Év közben vannak olyan ünnepkörök és események, amelyek indokolják, hogy az adott időszakra jellemző termékeket kiemelten ellenőrizzük

Hozzátette: nagy mennyiségű, kényes kockázatot magában rejtő termék kerül ilyenkor forgalomba, és mind az előállítókat, mind a forgalmazókat próbatétel elé állítja a többszörösére növekedett árumennyiség szabályos szállítása, tárolása, a higiéniai követelmények betartása.

A húsvéti időszakban az ellenőrzés az ünnephez kötődő termékekre vonatkozik, elsősorban a különböző pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményekre. A sonkafélékre, illetve azokra a húskészítményekre, amelyeket a magyar hagyomány szerint a sonkákhoz hasonló módon készítünk és fogyasztunk el

- hangsúlyozta a Nébih igazgatója.

Mint mondta, természetesen a vizsgálat körébe tartozik a tojás is. Ebben az évben nagyon szigorúan odafigyelnek arra, hogy a külföldről származó, esetleg hosszabb utat és tárolási időt megélt tojások ne magyar termékként kerüljenek forgalomba, hiszen ez az élelmiszer-hamisítás egyik formája - hívta fel a figyelmet az igazgató.

Pleva György szerint az édesipari termékek ellenőrzése sem maradhat el, mind az előállítóknál és a forgalmazásban is vizsgálják majd ezeket a termékeket, és a tervben előírt mintavételek is megérkeznek majd ebben az időszakban.

Februárban teszteltük a Magyarországon kapható tejcsokoládékat, ezzel is próbálunk a fogyasztóknak tanácsokat adni, hogy milyen módon válasszák ki az édességeket - jegyezte meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hozzáfűzte: a különböző szeszes italok ellenőrzésére is sor kerül, illetve a szezonális gyümölcs és zöldség is beletartozik a vizsgálati körbe.

Ebben az időszakban megnő a külföldre történő bárány kiszállítás is, ezeknek az állatvédelmi aspektusait is vizsgáljuk majd. A nyulak és a baromfik piacra jutása is megnövekszik, erre is odafigyelünk - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem