Az állam szerint a minimum három hónapos felfüggesztésre azért van szükség, hogy a Shein bizonyíthassa, tartalmai megfelelnek a törvényi előírásoknak
Egyelőre nem látszik, hogy komoly nézőszám-növekedést hozott volna a mozikban a vasárnapi zárva tartás - a hét utolsó napján emiatt legalábbis nincs több néző. Az idei év csúcsfilmjei viszont sokakat csábítanak, például a Kulka János, Kovács Lajos főszereplésével készült Argo2. Pénteken ugyanakkor nőtt a mozik forgalma, és a büféknek sem jött rosszul, hogy nem lehet a chipset, az üdítőt a plázák élelmiszerboltjaiban megvenni.
Szinte teljesen üres plázákkal találkozhatunk vasárnaponként, Budapesten és vidéken egyaránt. A hatalmas bevásárlóközpontokban csak néhány kisebb üzlet nyit ki (jellemzően azok, amiket a tulajdonos üzemeltet), valamint éttermeket, kávézókat találhatunk még nyitva. És persze a mozikat.
A budapesti és vidéki bevásárlóközpontokban összesen 176 mozitermet üzemeltető Cinema City a Pénzcentrumot arról tájékoztatta:
Nyilván más érzés és látvány a nézőknek úgy végigmenni egy üzletházon, hogy szinte az egynegyede sincs nyitva a bérlőknek, de hozzájuk eddig is, és azóta is inkább célirányosan jöttek a nézők, egy adott filmet megnézni.
A vasárnapi nap a teljes heti nézőszámok 20-25-át tette ki, ez a részarány a törvény márciusi életbe lépése óta sem változott. A konkrét szám sokkal inkább filmfüggő, mint ahogy ez addig is volt (tehát a heti százalék az alapján lehet az átlagtól kisebb vagy nagyobb, hogy az adott héten milyen nagy érdeklődésre számot tartó premierfilmet mutatnak be).
a Disney Hamupipőkéjétől kezdve (családokat szólította meg) a Halálos iramban 7-ig, a Beavatott sorozat Lázadó részétől a Bosszúállók Ultron kora premierjéig, vagy a Kulka János, Kovács Lajos főszereplésével készült Argo2, ami az elmúlt évek eddigi legjobb premier hétvégi eredményt hozta magyar film kategóriában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Felpörgött viszont a péntek
Ami még észlelhető, hogy a pénteki nap emelkedett a totál nézettséget figyelembe véve: ez a nap átlagban eddig 16-17 százalékot tett ki a hétből, azóta pedig akár 18-20 százalékra is felment bizonyos heteken. A szombat eddig is a legerősebb mozinap volt, ez nem változott, megtartva a maga 30-37 százalékát a teljes heti nézőszámokat tekintve.
A legnagyobb hazai hálózat továbbra sem tervez mozit bezárni a jogszabályi/piaci környezet változása miatt.
Érdekes kérdés, hogy mi történik a büfékben? Eddig ugyanis sokan inkább a pláza élelmiszerboltjában vásárolták az üdítőt a chipset a filmhez - ezek azonban zárva vannak vasárnap. Azt megtudtuk a Cinema Citytől, hogy a büféforgalmon látható kisebb emelkedés vasárnap - konkrét számokat azonban nem kaptunk.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








