Apple (malus domestica) James Grieve ripe fruit on tree. Norfolk. UK

Komoly hírek érkeztek a földekről: mi lesz így a magyarok őszi slágergyümölcsével?

MTI
2023. augusztus 25. 15:26

Jó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, a múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös körképéből.

Idén a tavaszi fagyok megkímélték a legtöbb ültetvényt a komolyabb fagykároktól, a csapadékban gazdag nyár és a viszonylag rövid kánikulai időszakok pedig segítik a gyümölcsök fejlődését. A léalma felvásárlási árakkal ugyanakkor nem elégedettek a termelők.

Az időjárás május óta kifejezetten kedvezően hat az almatermelésre, a bőséges csapadék jót tesz a növények fejlődésének, ráadásul az idei nyáron a forróság okozta hő- és sugárzási stressztől sem kell tartaniuk a gazdálkodóknak. Az elegendő csapadéknak köszönhetően a gyümölcsméretekkel sem lesz gond ebben a szezonban még az öntözetlen ültetvényekben is már most akkora, vagy még nagyobb a gyümölcsök mérete, mint tavaly betakarításkor.

Az idei szeszélyes nyári idő miatt az átlagosnál is több a vihar- és jégkár az ültetvényeken. Ez főként a minőségre van hatással. Az ipari alma arányát növeli a csapadékos és hűvös tavasz miatt gyakoribbá vált gombás betegségek megjelenése.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az idén mintegy 20 564 hektáron folyik almatermelés. A legfontosabb termesztőkörzetünk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15 136 hektár almaültetvény található. Emellett Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is jelentős területen termesztenek almát a gazdálkodók. A termőterület évről évre szűkül, tíz évvel ezelőtt még mintegy 30 ezer hektár almaültetvény volt az országban. A szakemberek előrejelzése szerint a termőterület évente mintegy 1000 hektárral csökkenhet az előttünk álló időszakban, de ez a folyamat drasztikusan fel is gyorsulhat.

Az itthon megtermelt alma jelentős része a hazai piacra kerül. A fajtaválaszték igencsak széles, a legkedveltebb a Gala, a Golden Delicious, a Red Delicious, a Jonagold és az Idared fajtakör, de folyamatosan növekszik az újabb választékbővítő fajták köre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem