Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
A magyarok körében 34 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az árak emelkedése az elmúlt egy évben meghaladta a 30 százalékot, holott hivatalosan az általános inflációs érték júliusban „csak” 13,7 százalékos volt
Folyamatosan emelkedik azok aránya, akiknek már súlyos gondot okoz a háztartásban az árak emelkedése: márciusban 34, augusztusban már a megkérdezettek 39 százaléka felelte ezt a Publicus Intézet kutatásának kérdésére.
A felmérése azt is megmutatta, hogy a rezsidíjak átalakítása az első pillanatban nagy riadalmat okozott a háztartásoknak, de az újabb és újabb részletek megjelenése augusztus végére kicsivel oldotta a félelmeket, esetleg többen felmérték: drasztikus spórolással talán limit alatt maradhatnak. Júliusban még a megkérdezettek 56 százaléka gondolta, hogy háztartása fogyasztása meghaladja a támogatott mértéket, augusztus végére 43 százalékra csökkent ez az arány - számol be a Népszava.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata