Áprilisban jelentősen lassult a lakásdrágulás üteme márciushoz képest az országos és a budapesti lakáspiacon is.
Az elmúlt két-három évben a lakásvásárlók körülbelül 30 százaléka befektetési céllal vett lakást, egy részük hitelből. Köztük vannak, akikre nem vonatkozik a hitelmoratórium meghosszabbítása, ők a járványhatás miatt a lakáseladás mellett dönthetnek a következő időszakban. Elsősorban Budapest belső kerületeiben lévő, az elmúlt években turistáknak kiadott lakások tulajdonosai fontolhatják meg az eladást: 4-5 ezer lakásnál jöhet szóba ez a forgatókönyv. Szeptember végén a budapesti használt lakásokat 715 ezer forintért kínálták eladásra, ez lényegében stagnálást jelent éves szinten. A VII. kerületben 813 ezer forintnál tartott a négyzetméterár, ami viszont már 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
Átalakulás és kínálatbővülés jöhet a használt lakások piacán egyrészt a járványhatás miatt megtorpanó albérletpiac, másrészt a hitelmoratórium részleges lejárta miatt. Az elmúlt egy-két évben befektetési céllal, részben lakáshitelből vásárlók ugyanis a hitelmoratórium lejártával eladhatják az ingatlanukat - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 100 ezer lakáshirdetés adatai alapján a budapesti lakások átlagos négyzetméterárának alakulását is bemutatja.
Ingatlanbefektetés hitelből
2018-ban és 2019 első felében a befektetési célú vásárlók egy része lakáshitelből finanszírozta a lakásvételt és a kiadásból, elsősorban a turistákat célzó rövid távú lakáskiadásból, azaz lakáshotelezésből származó bevételből fizette a törlesztőrészletet. A járvány miatt azonban töredékére esett a Budapestre látogató turisták száma, így a szóban forgó lakások jelentős része üresen áll vagy hosszabb távra adták bérbe. A kínálat növekedése miatt viszont az albérletárak is 10-15 százalékkal csökkentek március óta. Az érintett befektetőknek az általános hitelmoratórium márciusi bevezetése még adott egy kis haladékot.
- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakétője.
Mit jelent a hitelmoratórium?
A hitelmoratóriumról és annak meghosszabbításáról Németh-Simkó Judit, az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu kommunikációs vezetője azt mondta: “A járvány miatti adósvédelmi intézkedések egyikeként a márciusban bevezetett hitelmoratórium lényegében általános volt, majdnem az összes hitelre vonatkozott.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mennyi lakás érintett és mennyibe kerülnek?
Az elmúlt években a fővárosban vásárlók 30 százaléka befektetési céllal vett ingatlant, így az ingatlan.com becslése szerint körülbelül 4-5 ezer lakásról lehet szó, amelyeknél felmerülhet a lakáseladás. Ez a mennyiség a budapesti adásvételek éves forgalmának 10-12 százalékát teheti ki. Balogh László szerint azok is lépéskényszerbe kerülhetnek, akik az elmúlt 3-4 évben lakástakarékpénztári konstrukciót is indítottak a hitelből történő befektetési célú lakásvásárlás mellett. Ők az államilag támogatott megtakarítási idő lejárta után a felhalmozott összegből tervezték csökkenteni a lakáshitelből fennmaradó tartozásukat, így csökkentve a kiadásokat.
Az ingatlan.com adatai szerint szeptember végén az eladásra kínált budapesti használt lakások esetében a medián négyzetméterár 715 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták. Ez 1 százalékos emelkedést jelent, lényegében stagnálásnak felel meg éves összevetésben. A VII. kerületben 813 ezer forintnál tart az átlagos négyzetméterár, ami viszont már 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A szakember szerint, ha sokan döntenek az eladás mellett, az olyan hullámot generálhat a belvárosi kerületekben, ami akár a külső kerületekbe kigyűrűzve is alacsonyabb árakat eredményezhet.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt
- Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében
- Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás
- Több változás is történt a jogosítványszerzésnél
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál