A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Szerinted Magyarországon olcsó vagy drága a mozijegy? Meg fogsz lepődni, Svájcban több mint háromszor ennyit kell fizetni másfél óra szórakozásért, de New Yorkban is elkérik az árát. Ezekhez az országokhoz képest itthon szinte ingyen van.
Hiába elérhetőek ma már őrült nagy képernyős tévék, és hiába van tőlünk egy kattintásnyira a világ eddigi filmtermésnek egy jelentős hányada, a moziba járás nem akar kimenni a divatból: a legújabb hollywoodi szenzációkat mindenki elsőnek akarja látni. A mozijegyek árai azonban nagyon különbözőek a világ nagyvárosaiban - ezeket gyűjtötte össze most a Statista.
Talán senkit nem lep meg, hogy a híresen drága Svájc fővárosában kell legtöbbet fizetni egy mozijegyért: 19,1 dollárt, ami egészen pontosan 5556 forintnak felel meg. De ott van az élmezőnyben London is, ahol majdnem 4900 forintnak megfelelő fontot kell fizetni egy jegyért, a harmadik pedig New York: itt 4800 forintnak megfelelő dollárba kerül egyetlen mozijegy.
A hivatalos adatok között ugyan nem szerepelnek a magyar mozijegyárak, mi azonban kíváncsiak voltunk, hol szerepelünk a listában. A KSH adatai szerint itthon 1630 forintba kerül egy szombat esti belépő a multiplexbe - ezzel a vizsgált országok között az utolsó helyen vagyunk.
Itthon harmad annyiba kerülnek a jegyek, mint a svájci nagyvárosban. Persze mellé kel tenni a zürichi havi bruttó átlagkereset összegét, ami 9507 frank a salaryexplorer.com szerint, vagyis 2 millió 747 ezer forint.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját