Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Egy új uniós szabályozás következtében a jövőben jobb hozzáférést kapnak az interneten vásárlók a más országokból származó termékekhez és szolgáltatásokhoz - írja a hvg.hu. Ezentúl a bankkártyákat sem lehet majd magyar mivoltuk miatt elutasítani.
Ezentúl nem lehet majd állampolgárság, lakhely vagy aktuális tartózkodási hely miatt megtagadni a vásárlást, vagy a vásárlót másik honlapra átirányítani. Az Európai Parlament tájékoztatása szerint az alábbi esetekben a kereskedők kénytelenek lesznek úgy kezelni a más uniós országból származó vevőket az árak és a vásárlási feltételek kapcsán, mint a belföldieket:
- ha a vásárló olyan árut vesz (háztartási eszközt, ruhát, elektronikai cikket), amelyet a cég olyan uniós tagállamba szállít ahová az ügyfél hajlandó elmenni (a kereskedőnek nem kötelessége minden tagállamba szállítania),
- ha szerzőig jogi védelem alá nem tartozó elektronikusan szolgáltatott terméket vásárolnak,
- ha a vásárlásra a kereskedő boltjában kerül sor, vagy ott, ahol éppen értékesít (pl. egy hotelben).
Nem lehet majd a bank- vagy hitelkártyák kibocsátási helye miatt sem megkülönböztetni a vevőket. A szabályozás egyelőre nem terjed ki az e-könyvekre, letölthető zenékre és az online játékokra, valamint az audiovizuális és a közlekedési szolgáltatásokra sem. A rendelet most a Tanács formális jóváhagyására vár, majd 9 hónappal azután lép életbe, hogy megjelent az EU Hivatalos Lapjában.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó