A kempingezés költségei nagyon változóak lehetnek, mutatjuk milyen akciókat kínál a Lidl és az Aldi a szabadba vágyóknak.
Egy hét sincs már halottak napjáig, ráadásul az angolszász kultúrkörből átvett halloween is itt van a nyakunkon. Erről pedig a hazai áruházláncok sem feledkeztek meg. Éppen ezért számos kedvezménnyel várják a héten vásárlóikat. Mi pedig mutatjuk, hol érdemes beszerezni többek között a mécseseket és a halloweeni kellékeket.
Október végén járunk, így már egy hét sincs Mindenszentek napjáig és halloweenig. Meglepő ugyan, de friss kutatások alapján már az angolszász eredetű ünnepre is mérhetően költenek a magyar családok. Általánosan elmondható például, hogy
de akadnak olyanok is (a megkérdezettek 20 százaléka) akik akár 5000 forintot is kiadnak egy parti kedvéért - derül ki a Formatex 600 család bevonásával készített felméréséből. Ezen felül a megkérdezettek 80 százaléka töklámpást is készít az ünnep apropóján.
A halloweeni kiadások mellett persze ott vannak a tradicionális halottak napjához köthető költések is. Ezekről pedig a hazai áruházláncok sem feledkeztek meg. Éppen ezért a boltok, a 43. heti akciós újságjaikban rengeteg kedvezménnyel várják az ünnepekre készülő vásárlókat. Mi pedig mutatjuk, hol érdemes beszerezni többek között a mécseseket és a halloweeni parti kellékeket egyaránt.
Auchan
Az Auchanban a fémfedeles kockamécses 99 forint, az antikolt, hóvirág effektes pedig 149 forint/darab. A halottak napja mellett az áruház az angolszász eredetű halloween ünnepére is gondolt. Így a 10 darabos rémségekkel díszített lufik 499, egy 26 centi átmérőjű, grafikával ellátott tálca pedig 399 helyet 299 forintba kerül.
KATT: Fusd át a Auchan e heti akciós újságját!
Tesco
A Tescóban a kerek, üvegmécses 349 forintba kerül, a műanyagcserepes krizantém pedig 179-be. Mintás mécsest azonban már 299 forintért is lehet kapni, de más, keresztes mécseseket már 69, 199 forintért is kaphatunk. A mécses utántöltő is mérettől függően szerezhető be, a legolcsóbb egyébként 99 forint. Az áruház mindezek mellett ajánl 100 darabos teamécses pakkot is 789 forintért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A halottak napi ünnepi kellékek mellett azonban találhatunk a halloweenhez köthető partikellékeket is. A dekor tök kilója 99 forint, még halloweeni csokit 109 forintért kaphatunk. Ezen felül a Haribo összes termékét 20 százalék kedvezménnyel vihetjük haza, de más parti kellékeket is találhatunk 110 forintos kezdő ártól.
KATT: Nézd meg, milyen akciókkal vár a Tesco a héten
Aldi
Az Aldi főleg a közelgő halottak napjára helyezi a hangsúlyt, így a 2 darabos fedeles mécses 349 forint helyett 249 forintért kapható, az ötdarabos temetői olajmécsesért pedig 499 forintot kell fizetni. Az áruház a mécsesek mellett ajánl temetői díszt 1799 és növény- vagy virágtálat is 3999 forintért.
KATT: Lapozd át az Aldi e heti akciós újságját is
Lidl
A Lidl heti akciós kiadványában inkább a halloweenre fókuszál, így a csak dekorációs célra kínált tök kilójáért például 99 forintot kérnek. A kínálatban azonban szerepel még szem formájú töltött gumicukor 399, és ugyancsak szem alakú csokoládé 499 forintért. Mindezek mellett cukorkákkal töltött műanyag tökfejet is lehet kapni 1399 forintért és találhatunk fejdíszeket, maszkokat 999 forintért.
KATT: Még több kedvezményes ajánlatért nézd meg a Lidl akciós kiadványát is
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás
- Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt
- Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében
- Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás
- Több változás is történt a jogosítványszerzésnél
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál