18 °C Budapest

Szúrd ki a ritka hibát: így vásárolj olcsóbban az élelmiszerboltokban

2017. június 21. 15:00

Nemrég sokan vásároltak egy ismert webáruházban 5 999 forintért több százezer forint értékű számítógépet, ám a szóban forgó bolt, rendszerhibára hivatkozva, nem szállította le a termékeket. A hazai élelmiszerboltokban más a helyzet, bár hangsúlyozzák, hogy ilyen hiba alig fordul elő.

Nemrég bejárta a magyar sajtót a filléres laptopok ügye. Mi is foglalkoztunk azzal, hogy egy rendszerhibából adódóan, 5 990 forintért árulta az összes termékét egy netes áruház, így hihetetlen áron lehetett több százezres, sőt milliós értékű számítógépekhez is hozzájutni.

Mint később kiderült, az eset megfelelt annak a szabálynak, hogy ami az interneten túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem igaz. A BestByte webes áruház marketingigazgatója a 444.hu-nak elmondta, hogy 800 ügyfelet érintett a hiba, azaz ennyien vásároltak termékeket 5 999 forintért.

A hibára hivatkozva a cég nem teljesítette a megrendeléseket, ezen volt olyan ügyfél, aki a portál cikke szerint eléggé ki is akadt.

Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy mi történik, ha egy élelmiszerbolt rosszul tüntet fel egy árat akár az akciós újságban, akár a polcnál, és a kasszánál derül ki, hogy valójában drágább a termék.

Igen ritkán fordul elő olyan eset, hogy más ár kerül feltüntetésre az egyes termékek esetében, mint amely a kasszákban elszámolásra kerül (...) Amennyiben mégis felmerülne az említett eset, akkor természetesen a vásárló számára a termék az alacsonyabb áron került értékesítésre

- nyilatkozta lapunknak Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Aldinál is hasonló üzletpolitikát folytatnak, bár megjegyzik, hogy még nem volt alkalmuk élesben tesztelni a szabályokat.

A magyarországi ALDI közel tíz éves működése során a szigorú ellenőrzéseknek és munkatársaink precíz, pontos munkavégzésének köszönhetően még nem fordult elő olyan eset, hogy egy termék ára tévesen jelent volna meg. Ha mégis előfordulna ilyen eset, akkor az ALDI természetesen a meghirdetett, a vevőnek kedvezőbb áron értékesítené a terméket

- írták a Pénzcentrum kérdésére.

A Spar is hasonló rendszerről számolt be a Pénzcentrumnak. Feltett kérdéseinkre érkezett válaszaik alapján nem gyakori az ilyen eset, esetleg egyedi dolgozói figyelmetlenségből fordulhat elő, ám az ilyen jellegű panaszokat a helyszínen orvosolják, a terméket az olcsóbb áron adják el az ügyfélnek.

Érdekes, hogy a multikról sokan feltételezik, hogy minden létező adatot rögzítenek, de a három megkérdezett áruházlánc egységesen azt válaszolta, hogy az ilyen hibákból eredő veszteséget egyáltalán nem mérik.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem