Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Áruházak ellátását veszélyezteti a munkaerőhiány és a bérfeszültség - írja szerdai számában a Népszabadság. Az újság szerint immár nemcsak a vevőkért, de a dolgozókért is versenyeznek a cégek.
A lap értesülése szerint az egyik piacvezető áruház szerdára soron kívüli megbeszélésre hívta a két kiskereskedelmi ágazati szakszervezetet azért, hogy közösen legyenek úrrá a cég központi raktárát sújtó munkaerőhiányon.
A lap szerint több áruházlánc is komoly munkaerő-hiánnyal küzd, és több nagy láncnál a működőképesség határát súrolja a központi raktárak működése. Ha ugyanis a központi raktárakban nincs elég dolgozó, nem tudják összekészíteni az üzletekbe kiszállításra kerülő árucsomagokat, és így több üzletben áruhiány alakul ki.
Komoly bérfeszültséget hozott az is, hogy az egyik cég kölcsön munkaerővel próbálta meg orvosolni a helyzetet, mert a "beállósok" több pénzt kaptak, mint az állandó munkások.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Veszélyes manőverbe kezdett az orosz és a fehérorosz haderő
- Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU
- Drámai adatok a hazai műtéti helyzetről
- Zaluzsnij leszerelt – Londonba „száműzték” a menesztett ukrán főparancsnokot
- Jó hírt kaptak a vonaton utazók
- Ukrajnában halálos áldozatai is vannak az újabb orosz légitámadásnak