Trükköztek a pontgyűjtéssel: 100 millióra bírságolt a versenyhivatal

2016. március 31. 19:06

Menet közben változtatott feltételeket az akciója során a Fressnapf, ezért 100 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata feltárta, hogy a Fressnapf 2015. január 15-én megkezdett kampányának előkészítésekor figyelmen kívül hagyott számos olyan körülményt, amelyek a pecsétgyűjtők gyors elfogyásához, a vártnál magasabb beváltási gyakoriságukhoz és a nagyobb összegű költések elaprózásához vezettek. Nem vette például figyelembe, hogy a vásárlók korábbi vásárlási szokásaikat a kampány feltételei szerint módosíthatják, azaz az 5000 forintos pecsétgyűjtő maximumhoz igazíthatják egyszeri vásárlásaik összegét, így felaprózzák vásárlásaikat. Nem számolt azzal sem, hogy a nagyobb összegű egyszeri vásárlást lebonyolító vevők között jelentős számban találhatók ÁFÁ-s számlára vásárló vállalkozások, alapítványok, menhelyek.

A gondatlan előkészítés eredményeképpen 2015 májusára a Fressnapf-nak költséget jelentő kedvezmények várható nagysága lényegesen nagyobb lett a tervezettnél. A 2015. július 1-jei hatállyal megváltozott beváltási feltételek a fogyasztók számára lényeges mértékben nehezítették meg a kedvezmények érvényesítését. (Egyszerre csak egy utalványt lehetett beváltani, további költési kötelezettség mellett).

Az elérhető maximális kedvezmény mértéke 20 százalékról 6 százalékra csökkent, azaz a 25 ezer forintos kedvezmény eléréséhez a korábbi 125 ezer forintos költéshez képest 450 ezer forintért kellett vásárolni, és ennek következtében azon fogyasztóknál, akik a pecsétgyűjtést nem tudták befejezni, a meghirdetett feltételek valótlanná váltak. A GVH megállapította, hogy a Fressnapf-nak lett volna más, ésszerű lehetősége a fenti módosításokra, a fogyasztóknak történő károkozás nélkül korrigálva a rosszul előkészített kampány feltételeit, és csökkentve a kampány váratlan többletköltségeit.

A GVH most megállapította, hogy a vállalkozás

  • a promóció induló feltételeinek tervezésekor és majd azok módosításakor megsértette a szakmai gondosság követelményét,
  • a promócióban való részvétel feltételeinek módosításával összefüggésben pedig megtévesztette a fogyasztókat, indokolatlanul hátrányt okozva számukra.

E hátrányok csökkentését célozták azok a kötelezések, amelyek teljesítését a GVH (a bírság kiszabása mellett) kötelezően írta elő a Fressnapf számára. Ezek azon fogyasztókra vonatkoznak, akik be nem telt vagy be nem váltott pecsétgyűjtő füzettel vagy fel nem használt utalványokkal rendelkeznek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A jogsértésért 100 millió forint bírságot szabott ki a GVH, és több, a fogyasztókat érintő kompenzáció teljesítésére kötelezte a vállalkozást.

A GVH kötelezte a vállalkozást, hogy a határozat kézhezvételét követő öt napon belül weblapjának címoldalán, valamint két héten belül valamennyi áruházában jól látható helyen tájékoztassa fogyasztóit a döntésről. A kötelezések keretében a GVH előírta a Fressnapf-nak, hogy e kötelezések végrehajtását a határozat kézhezvétele után három hónapon belül kezdje meg és legalább két hónapon keresztül legyen elérhető. A versenyhivatal a jogsértő magatartások esetében enyhítő körülményként értékelte többek között azt, hogy a vállalkozás

  • korábban csak rövidebb ideig tartó akciókat szervezett, így nem rendelkezett kellő tapasztalattal egy éves promóció lefolytatásában;
  • saját hatáskörben megkezdte az érintett fogyasztók hátrányainak csökkentését.

A GVH figyelembe vette azt is, hogy a vállalkozásnak a bírságon túlmenően anyagi hátrányt fog okozni a versenytanács által meghatározott kötelezések teljesítése is, mivel a versenyhivatal kötelezéseinek célja, hogy az érintett vállalkozás csökkentse a fogyasztói károkat. Egy szakmailag gondatlanul előkészített, hosszabb ideig tartó, pecsétgyűjtésen alapuló, kedvezményes kampány feltételeit nem tisztességes "menet közben" megváltoztatni, még akkor sem, ha azok a vállalkozásra váratlan költségeket rónak, ha ezáltal indokolatlanul hátrányt szenvednek a kampányban már résztvevő fogyasztók.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem