25 ezer új munkahelyet teremthet a bolti kvóta

Pénzcentrum
2015. november 18. 09:34

25 ezer új munkahely jöhet létre, ha bevezetik a négyzetméterarányos foglalkoztatási kvótát az élelmiszerboltokban - írja a Népszabadság.

A legalább 400 négyzetméteres eladóterű boltoknak 70 négyzetméterenként legalább egy eladót kellhet felvenni. Ez új munkahelyek létrejöttét eredményezheti, de kérdéses, mennyi bért kaphatnak az alkalmazottak, illetve a régi dolgozóknak csökken-e a bérük emiatt. A munkahelyek számára azonban már van becslés:

A kormányzati terv eredményeként összességében csak a nagy munkáltatóknak mintegy 25 ezer embert kell felvenni. Minimálbérrel számolva (ez jelenleg 105 ezer forint) iparági szinten mindez 40-45 milliárd forint többletköltséget jelent jövőre, amit a vásárlóknak kell megfizetniük

 - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm