19 °C Budapest

Kiderült: a magyar Ikeában is jön az évszázad újítása

2015. január 30. 17:45

Vegán golyókkal rukkol elő még idén az IKEA világszerte. A leghíresebb termékük, a KÖTBULLAR húsgolyó mintájára ezentúl állati összetevőktől mentes termék is kapható lesz majd.

Új termékkel debütál a hazai IKEA még idén. Vegán változata is lesz a legendás húsgolyójuknak - erősítette meg az IKEA Magyarország a Pénzcentrum értesülését.

A termék összetevőiről csak a forgalmazás kezdetekor tesznek majd közzé részletes információkat. A vegán golyók egyszerre jelennek majd meg világszerte, az összes áruházban.

Korábban már egyébként felröppent a hír, hogy vegetariánus verziója is lesz a golyóknak, azonban miután a PETA állatvédő szervezet nemtetszésének adott hangot, az áruházlánc úgy döntött, minden állati összetevőt száműz az új termékből.

A húsgolyók népszerűsége részben annak is köszönhető, hogy nagyon olcsó. Kilós kiszerelésben 1990 forintért lehet hozzájutni fagyasztott formában. Pár évvel ezzelőtt mindenki a húsgolyókért zarándokolt az áruház éttermébe, akkor pár száz forintért lehetett 10 darabot kapni. Most az  akciós ár 890 forint, ennyiért kapunk 10 darabot krumplipürével és áfonyalekvárral. Arról egyelőre nincs hír, a vegán változat mennyibe kerül majd.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem