22 °C Budapest

A hívás díja 9,5 forint percenként! Túl szép, hogy igaz legyen?

Pénzcentrum
2013. szeptember 15. 11:18

Alacsony percdíjakat ígért ügyfeleinek a Tesco mobiltelefonos cége. Ám könnyen kiderülhet, hogy az ajánlat a valóságban mégsem volt olyan vonzó, mint elsőre tűnt. Az ügyben a versenyhivatal is vizsgálódik.

Átverte fogyasztóit a Tesco mobilcége? E kérdés tisztázására indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal ezév július végén. A távközlési cég reklámjaiban azt ígérte, hogy "Hálón Belül" csomagjának megvásárlása esetén percenként akár 9,5 forintért lehet hálózaton belül telefonálni. Csakhogy ez a vállalkozás által alkalmazott alap- és bónuszegyenleg, továbbá a "Hálón Belül" csomag opciós díja miatt korlátozottan valósulhatott meg. Ezen felül a Tesco Mobil elhallgatta azt a tényt, hogy a szolgáltatási csomag felhasználása legfeljebb 1000 perc erejéig lehetséges.

A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A vizsgálat legkorábban októberben fejeződhet be.

A Tesco mobilcége eddig még nem, ám maga az áruházlánc már kapott bírságot a GVH-tól. 20 millió forintot kell fizetnie azért, mert egyik akciója kapcsán egyes termékek esetében valótlanul ígért 50, illetve 70 százalékos árkedvezményt, valamint a rendelkezésre álló készlet nem volt arányban a széleskörű népszerűsítéssel elért megnövekedett fogyasztói kereslettel.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm