16 °C Budapest

Ingyen osztják az ásványvizet a fővárosban + Szavazás

2011. augusztus 29. 19:03

Izgalmas kezdeményezés veszi kezdetét a mai napon a fővárosban, mely egyfajta képet adhat arról, hogy mennyire fontos számunkra a becsület. Egy nyugat-dunántúli pénzintézet "becsületkasszákat", vagyis hideg ásványvizet kínáló italautomatákat állít ki Budapest két pontján. Azt, hogy fizet valaki vagy nem, a vásárlók becsületére bízzák. Az akcióból befolyt pénz dupláját jótékonysági célra ajánlják fel.

Nyugat-Dunántúlon, Soprontól egészen Szombathelyig sok helyen találkozhatunk hokedliből, kisasztalból, rajta néhány háztáji terményből és egy pénzgyűjtő befőttesüvegből álló magányos standokkal. A termények csinos kis zacskókba csomagolva, a porták előtt magukra hagyva várják, hogy az arra járó elvegyen egyet és az ellenértéket a befőttesüveg-perselybe tegye. Ezek a becsületkasszák bizony működnek, a termény fogy, a pénz gyűlik. Nem véletlenül általános vélekedés, hogy a nyugat-dunántúli emberek becsületesebbek a magyar átlagnál. Ez vajon tényleg így van, vagy megélhet máshol is egy ilyen kezdeményezés?



A nyugat-dunántúli régió egy régi és szinte csak erre a régióra jellemző hagyományát hozza el Budapestre a "hűség városából" a Sopron Bank azzal a céllal, hogy feltegye a kérdést: a fővárosban vajon hogyan él meg a fair-play e szimbóluma? Augusztus utolsó hétfőjétől négy héten át két italautomata képében "reinkarnálódik" Budapesten a Sopron-környéki becsületkassza a fővárosban, az egyik a Bajcsy-Zsiliszky út-József Attila utca sarkán álló irodaház árkádjai alatt, a másik pedig az óbudai Kolosy téren áll majd.

 


A nagyvárosi italautomata-becsületkassza működése egyszerű: 0,5 literes ásványvizet ad, 50 Ft-ért. Az átlagos automatáktól eltérően azonban, ezen a gépen olyan gombot is találunk, mely fizetés nélkül is kiadja a palackot. Az automata mellett nem áll őr vagy hosztesz, nem figyelik biztonsági kamerák és a gép sem készít fényképet a használókról. Így csakis a vásárló lelkiismeretén múlik, hogy fizet-e a vízért és ezáltal támogatja a Csodalámpa Alapítványt vagy ingyen viszi el a vizet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm