Szerte a világon és Magyarországon is már több mint egy évtizede hirdetnek egy napos fogyasztói böjtöt november utolsó hétvégéjén környezetvédő és fogyasztáskritikus szervezetek. November utolsó péntekén, a karácsonyi nagybevásárlás előtt arra emlékeztetik a vásárlókat, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal.
"Csökkenteni kell a termelődő hulladék mennyiségét a jól megtervezett, tudatos vásárlással. Ne vegyünk felesleges holmikat, de ha már megveszünk valamit, akkor a lehető legkevesebb csomagolással tegyük azt! Próbáljuk meg a megvásárolt termék élettartamát a lehető leghosszabbra nyújtani azzal, hogy kidobás helyett megjavíttatjuk, vagy ha már nekünk nem kell, másnak adjuk!" - hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A "Ne vásárolj semmit!" Napot Magyarországon azért tartják pénteken, mert az utóbbi évek statisztikái szerint a magyarok pénteken vásárolnak a legtöbbet.
Gazdasági rendszerünk a fogyasztáson alapul. Azt is tudjuk, hogy egyes felmérések szerint a vásárlások legalább fele impulzusvásárlás, azaz nem szükségleteinknek megfelelően választunk, hanem hirtelen jött ötletek, vagy még inkább fondorlatos reklámtechnikák által vezérelt döntéseket hozunk.
A "Ne vásárolj semmit!" Nap erről szól: álljunk meg egy pillanatra, lélegezzünk fel és vessünk számot fogyasztási szokásainkkal ebben a nagy kapkodásban. Ha nem akarjuk elpazarolni utódaink javait és súlyos adósságokkal terhelni őket, vásároljunk tudatosan és felelősen. Tartsuk szem előtt valódi szükségleteinket, s azok kielégítésének környezetkímélő és etikus lehetőségeit -hangzik az egyesület felhívása.
A legnagyobb amerikai bevásárolóközpont, mint a Sears, Best Buy, Macys és a Walmart nagyon kedvező árakat tartanak és ezen a napon 24 órát is nyitva tartanak.
Ezen a napon az emberek is kicsit "megőrülnek", tavaly pl. egy Walmart alkalmazottat halálra tapostak az emberek, amikor is egy üvegajtót betörtek reggel 5 órakor, hogy elsőként érjenek be az üzletbe. Kaliforniában, Palm Desertben pedig ketten összeszólalkoztak és lelőtték egymást a Toys R Us játéküzletben.
(Forrás: usa-utazas.blog.hu)
A környezetvédő szervezetek a fogyasztói böjt napjával nem szegénységet, nem nélkülözést prédikálnak. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a boldogságot, a megelégedettséget nem a boltokban találjuk, nem azok közt a dolgok között, amiket a hirdetésekben kínálnak. Álláspontjuk szerint a "kevesebb" gyakran több, és kritikával kell kezelnünk fogyasztói igényeinket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Akciók, kampányok
A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Nyugati-téren "nejlonfát" állít fel, melyre mindenki felakaszthatja vásárlásból visszamaradt nejlonzacskóját. A részvevők "nem vásárlásukért" cserébe egyedi tervezésű tudatos vásárló vászontáskát kapnak ajándékba.
"Szeretnénk, ha mindenki végiggondolná vásárlás előtt, hogy tényleg szüksége van-e a az adott dologra a megajándékozni kívánt személynek. Esetleg nem készíthetnénk-e magunk el az ajándékot?" - magyarázta az akció célját Lőrincz Zsuzsa, az egyesület munkatársa.
"Csökkenteni kell a termelődő hulladék mennyiségét a jól megtervezett, tudatos vásárlással. Ne vegyünk felesleges holmikat, de ha már megveszünk valamit, akkor a lehető legkevesebb csomagolással tegyük azt! Próbáljuk meg a megvásárolt termék élettartamát a lehető leghosszabbra nyújtani azzal, hogy kidobás helyett megjavíttatjuk, vagy ha már nekünk nem kell, másnak adjuk!" - hívja fel a figyelmet az egyesület közleményében.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán
- Váratlanul megjelent Ukrajnában az amerikai külügyminiszter
- Ezzel könnyebb elkerülni az adóhivatal ellenőrzését
- Marco Rossi Eb-keretet hirdet, pályán a Manchester City - sport a tévében
- Az új ChatGPT már itt van, és okosabb, mint valaha - videó
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek