25 °C Budapest

Nagy bajban a magyar cégvezetők: csak így menthetik meg a családi bizniszt

2021. március 23. 19:04

Egy friss, hazai KKV-k körében végzett kutatásból kiderült, hogy a családi vállalkozások vezetői bíznak abban, hogy gyermekük fogja átvenni a cég irányítását, több mint 40 százalékuknál már zajlik is az utódlás folyamata. A legtöbbjüknek azonban a vállalatirányítás minden figyelmét leköti, ezért kevés ideje marad a konkrét feladatokra, pedig az idő sürget: ha nyugdíjba akarnak vonulni, nem várhatnak tovább a vezetés átadásával. Más opció pedig nincs, hiszen a vállalat értékesítésén döntő részük még csak soha el sem gondolkodott.

A hazai gazdaságon belül jelentős súlya van a családi vállalkozásoknak, meghatározó szerepet kapnak a foglalkoztatás, a termelés és a szolgáltatások területén is. A vállalkozástípust nehéz pontosan definiálni, mert többféle módszertan is létezik, a Budapest Bank ezért legfrissebb KKV szektort érintő reprezentatív kutatásában a vállalatvezetőkre bízta a döntést, akik 60%-a szerint családi vállalkozásnak tekinthető a cégük. A generációváltás kérdése kevésbé érinti a sok tulajdonossal rendelkező nagyvállalatokat, vagy multinacionális cégeket, igazi kihívást az egy kézben összpontosuló, önálló cégeknél okoz, amelyek jellemzően a kis-, és középvállalati szektorba sorolhatók. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Magyar mikro-, kis-, és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019-2030 szerint a családi vállalkozások 39 %-a van generációváltó korban, 30 %-uk a következő 10 évben szembesül ezzel a helyzettel.

A kutatásnak eredményei szerint a vállalatvezetők ennek ellenére nem tartják aktuálisnak a staféta átadását, 84%-uknál nem merült még fel komolyan a vezetőváltás gondolata. Ez nem azt jelenti, hogy a következő vezetői generáció bevonása ne történt volna már meg, mert a cégek több mint 40%-ában tart egy ideje a folyamat. Háromnegyedük bízik abban, hogy gyermekük fogja átvenni az irányítást, de csak 25%-uk biztos abban, hogy pontosan ki lesz az utódja a vállalat élén.

Tisztában vannak vele, hogy időszerű a folyamat, szívesen háttérbe vonulnának a nyugdíjkorhatárt elérve. Legtöbbjük 66 éves korában adná át a kormányt, mégis nehéz helyzetben vannak: a vállalat irányítása rengeteg idejüket veszi el, döntő többségük szerint nem marad erőforrásuk a tudatos betanítással és az átadással foglalkozni. Nem véletlenül: 

a vállalatvezetők majdnem 2 évet szánnának arra, hogy az utódjuk biztonsággal vehesse át az irányítást. A legtöbben jogi-, és adótanácsadást vennének igénybe a folyamat során, de az ismerősökre és személyes segítségre is szívesen támaszkodnak.

Eladni biztos nem fogjuk

A vállalatvezetők hisznek abban, hogy gyermekük átveszi majd a cég irányítását, mert 85%-uk hallani sem akar az értékesítés lehetőségéről, ennek ellenére sokuk kíváncsi a cég értékére, legtöbbjük konkrét számításokkal is rendelkezik, hogy mennyit is érhet valójában. Nem mindegyikük ennyire tudatos, azonban szívesen támaszkodnak tapasztalataikra és piacismeretükre, 74%-uk adatok nélkül is - szerintük - helyesen meg tudja becsülni az összeget. Harmaduk szerint nem is lenne nehéz vevőt találni a cégre, bár 20%-uk szerint nem adna annyit a vállalkozásért, mint amennyit valójában ér. Igaz, hogy nem kívánják értékesíteni a vállalkozást, de 74%-uk úgy gondolja, hogy, ha valaha sor kerülne rá, akkor érdemes lehet bankot bevonni a folyamat valamely részében.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"Úgy látjuk, hogy a családi vállalkozások életében kiemelt figyelmet kap a cég értékének folyamatos növelése, a legtöbb vállalatvezető a több innovációban és a hatékonyabb munkavégzésben látja a versenyképességének erősítését. Tudjuk, hogy ez a szegmens a KKV szektoron belül is különösen szeret saját tőkéből beruházni,, amit eredményesen ki lehet egészíteni kamattámogatott beruházási kölcsönökkel, vagy EU finanszírozott termékekkel" - állítja Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője. 

"Több mint 30 éve segítjük a hazai vállalkozásokat céljaik megvalósításában, együtt kezdtük működésünket a ma generációváltáshoz érkező cégekkel. Tisztában vagyunk vele, hogy ez mekkora kihívás, ezért szakmai előadásokkal, rendezvényekkel és széles kapcsolatrendszerünkkel igyekszünk támogatni a folyamatot" - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem