Ők felkészültek: így mehet vissza töménytelen mennyiségű magyar irodista dolgozni

MTI
2020. május 20. 10:31

Az irodaházak üzemeltetői felkészültek rá, hogy a járvány enyhülésével egyre több dolgozó tér vissza a munkahelyére a home office-ból, a biztonságos munkakörnyezet fenntartása érdekében az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) speciális egészségvédelmi protokollt készített, és azt javasolta az üzemeltetőknek, hogy az irodaházakban a továbbiakban is tartsák fenn az egészség megóvását célzó intézkedéseket - nyilatkozta Takács Ernő, az egyesület elnöke az MTI-nek.

Hangsúlyozta: a védekezésben a bérleményi területeken a bérlőknek is részt kell vállalniuk, a közös használatú területeken pedig be kell tartaniuk az óvintézkedéseket, melyeket az IFK tagvállalatai már be is vezettek. A jövő továbbra is a biztonságos munkakörnyezetet biztosító irodaházaké, és ezzel összhangban az új épületek fejlesztésénél a vírushelyzet miatt hozott intézkedések és szabályok tervezési elvekké, alapvető szempontrendszerré válhatnak - hangsúlyozta.

Ismertette, hogy a járvány kitörésekor az irodaterületet bérlő munkáltatók az irodaházakat "csökkentett üzemmódba" kapcsolták: Budapesten a korábbi létszám kevesebb mint 30 százaléka dolgozott a munkahelyén, a többség home office-ban végezte munkáját, jelentősen hozzájárulva ezzel a járvány megfékezéséhez. Az egészségügyi kockázat csökkenésével a helyzet fokozatosan normalizálódni fog, az IFK iroda munkacsoportja arra számít, hogy nyár végére az irodaházakban dolgozók létszáma elérheti a veszélyhelyzet kihirdetése előtti szintet - mondta Takács Ernő, hozzátéve, hogy "az irodaházakban dolgozók egészségének védelméhez, a biztonságos munkakörnyezet fenntartásához folyamatos, fenntartható, tudatos és ésszerű szabályrendszer bevezetésére van szükség".

Ismertette, hogy a járvány elején, az első fázisban az üzemeltetők plusz feladatai közé tartozott a kézfertőtlenítő pontok elhelyezése, az ütemezett takarítási ciklusok sűrítése és a tájékoztató transzparensek kihelyezése, továbbá a gépészeti rendszerek átállítása, a légkezelő berendezések és a liftek átprogramozása, valamint a vízhálózat kezelése. Hozzátette, hogy mindezek jelentős pénzügyi többletterhet jelentettek az üzemeltetésben a lecsökkent bérlői jelenlét mellett is.

Takács Ernő hangsúlyozta, hogy a korlátozó rendelkezések enyhítése nyomán emelkedő irodai létszám újabb intézkedések sorozatát kívánja meg, a megfertőződés lehetőségének minimalizálása érdekében. Az IFK által kidolgozott javaslat alapján a távolságtartási szabályok miatt kiemelt fontosságú a közösségi terek átszervezése, például az éttermi asztalok számának csökkentése vagy a létszám korlátozása a lobbykban. Az IFK tagvállalatai minden irodaházukban javasolják és kezdeményezik a kézfertőtlenítő pontok kihelyezését, a kötelező maszk használatot a közös területeken, valamint a felvonók, lépcsőházak közlekedési rendjének átszervezését, a lift használat szabályozását. A konferenciatermeket még nem lehet használni, a külső tornagépek, padok csak korlátozottan használhatók, az irodák "állatbarát-működését" pedig szüneteltetni kell - mondta. A bérleményi területeken a takarítás, fertőtlenítés és az irodahasználatot érintő szükséges intézkedések meghozatala és alkalmazása a bérlő feladata, amelyhez az irodaház üzemeltetői minden segítséget megadnak - hangsúlyozta Takács Ernő.

A jövőben várható intézkedések közé sorolta az elnök a beléptetési rendszerek fejlesztését (testhőmérséklet mérő rendszer kiépítését), és az érintésmentes közlekedés kialakítását a vendégek és a futárok fogadásánál.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az IFK elnöke kiemelte, hogy a gépészeti rendszerek az európai szakmai szervezet, a REHVA által kiadott ajánlás alapján biztonsággal működtethetők, a légkezelő berendezések átszabályozása mellett, gyakoribb és hosszabb szellőztetéssel, levegő visszakeverés nélkül, a hűtési rendszerek fertőtlenítésével, rendkívüli szűrőcserékkel. Hozzátette, hogy a REHVA iránymutatása szerint a párásítás és a légkondicionálás gyakorlatilag nem befolyásolja a vírus terjedését. Megemlítette azt is, hogy ebben az időszakban a Legionella baktérium terjedésének megakadályozása az irodaépületekben továbbra is - a COVID-19 járványtól független - folyamatos üzemeltetői előírás és feladat, amelyet az irodaház üzemeltetők végeznek el minden évben.

Takács Ernő arra is felhívta a figyelmet, hogy a járvány miatt nem csak az üzemeltetési feltételek változnak, de az irodahasználati igények is módosulhatnak. Példaként említette, hogy a megkövetelt nagyobb munkaállomás-távolságok miatt egyes szektorokban már most tapasztalható a bérelt irodai területek növekedése, amelyet ugyanakkor a home office térhódítása némileg kompenzálhat. Kiemelte: már most egyértelmű, hogy a megváltozott körülmények teljes mértékben átírják a normál üzemelési körülményeket, jelentős többletterhet hárítva az üzemeltetőkre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem