Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 11. adásában ismét 5 vállalkozó történetét ismerhettük meg.
Az utóbbi két és fél évben 1,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az illegálisan működő online fogadóoldalak ellen - írja a Magyar Idők.
2014 közepe óta a hatóság szerencsejáték-felügyeleti részlege csaknem ezer tiltó határozatot hozott a külföldi hátterű, Magyarországon engedély nélkül működő internetes sportfogadási és szerencsejáték-oldalak lekapcsolásáért.
Az oldalak képviselői eddig több mint 160 pert indítottak a döntések ellen, ezek egy részében a hivatal pernyertességét mondta ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, más esetekben pedig - eljárásjogi kérdések miatt - új procedúra lefolytatására kötelezték a NAV-ot.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.