Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől.
Adószámfelfüggesztés, több százezres bírság, de akár végelszámolás is lehet a következménye, ha egy cég nem tesz ki cégtáblát, vagy székhelyén semmilyen egyértelmű jelzés nem található arról, hogy ott egy vállalkozás működik - írja a Népszava.
A Fővárosi Ítélőtábla az adóhatóság bejelentésére indított törvényességi felügyeleti eljárást a B. Stúdió nevű kereskedelmi vállalkozás ellen, mivel székhelyén nem csak cégtáblát nem tettek ki, de postaláda, kapucsengő alapján sem lehetett azonosítani. Mivel a postás is csak nehezen találta meg a céget, ezért a NAV által küldött levelek sorra visszakerültek a vámhatósághoz, akik a cégbírósághoz fordultak. Az Ítélőtábla először eltiltotta a további működéstől a céget, megszűntnek nyilvánította és elrendelte a kényszer-végelszámolást is. A vállalkozás fellebbezett, a cégbíróság pedig megváltoztatva a határozatot, végül a legkisebb összegű bírságot, százezer forintot szabott ki a B. Stúdióra.
Egy cégalapításban jártas ügyvéd elmondása szerint szükség van a szigorra, mivel így is nagyon gyakran tűnnek el cégek. Ha nem találnak meg egy vállalkozást, fizetési meghagyást sem lehet például indítani, hiszen nincs kézbesítési vélelem. Így azok az adósok, akik tartoznak, örülhetnek, mert csak az idő megy. Szigor nélkül a cégek simán eltűnhetnének a tartozással.
Akkor is bajba kerülhet a cég, ha vezetője nem tud a mulasztásról. Kétszeri sikertelen kézbesítési próbálkozás után a levél visszamegy az adóhatósághoz. Ha szerencséje van a cégnek, az adóhatóságtól személyesen is felkeresik. Viszont ha ekkor sem találnak cégtáblát, fel is függesztik az adószámot.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon
- Városi sportok olimpiai selejtezője – sport a tévében
- Ezzel a bizarr videóval bárki bekukkanthat a humanoid robotok "szülészetére"
- Fegyházbüntetésre ítélték a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden