A pénztárgép-rendelet tervezete elkészült, a pénztárgépek és az adóhivatal közötti elektronikus kapcsolat kiépítését előíró jogszabály hamarosan nyilvános lesz, közölte az NGM sajtóirodája az Indexel.
Az azonban, hogy mikortól lép életbe a rendelet, csak akkor derül majd ki, ha a rendelet nyilvános lesz. Ettől a határidőtől függ azonban, hogy mennyi ideje lesz a gazdasági szereplőknek arra, hogy lecseréljék a pénztárgépeiket. Elvileg ezt április elsejéig meg kellene tenni, de ez az időpont tarthatatlannak tűnik, ezért a rendeletben várhatóan új dátum lesz.
Az NGM szerint az időpont meghatározásakor szempont volt az is, hogy valamennyi érintett megtehesse a szükséges lépéseket, és a rendelet ne állítsa megoldhatatlan feladat elé a hazai vállalkozásokat. Emellett a minisztérium arra is kiemelten figyelt, hogy meglegyen a törvénytől várt bevételnövekedés, emiatt pedig nem tolhatták tovább az előkészítést. Az NGM szerint ez azt jelenti, hogy "pár hónapon belül valamennyi hazai pénztárgép elektronikus kapcsolatban fog állni az adóhivatallal."
Azt sem tudni még, hogy mennyivel fogja támogatni a kormány a pénztárgépek cseréjét. A csere ugyanis komoly összegbe is kerülhet. Balog Ádám, az NGM helyettes államtitkára korábban azt nyilatkozta, hogy akár tízmilliárd forinttal is támogathatja az állam a 250 ezer működő pénztárgépből lecserélendő mintegy nyolcvan százaléknyit. Ez a szám azonban alatta marad annak, amit a szakértők mondanak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Akár el is tűnhet az avokádó az éghajlatváltozás miatt
- Rohantak a mentősök a kismamához, de késve érkeztek
- A Richter árbevétele csökkent, az árletörés gondot okoz, de nem Magyarországon
- Nagyon kellemetlen mellékhatása van Károly király rákkezelésének
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal