A játék konzolokat és digitális kamerákat áruló webshopok felét bezáratná, vagy szigorúan megbüntetné az EU, miután kiderült, többségük félrevezető hirdetésekkel, és egyéb trükkökkel ejti át vásárlóit.
Egy egész EU-ra, valamint Norvégiára és Izlandra is kiterjedő vizsgálat szerint, a különböző elektronikai berendezéseket értékesítő webshopok több, mint fele a fogyasztókat félrevezető reklámokat, és egyéb tisztességtelen gyakorlatot folytat - mondta el szerdán Meglena Kuneva, az EU fogyasztói ügyekért felelős biztosa.
A vizsgálat 369 honlapot érintett, melyek olyan termékeket értékesítenek, amik a közelgő karácsonyi szezonban igen nagy forgalmat produkálnak, például mobiltelefonokat, mp3-lejátszókat, DVD-lejátszókat és számítógép-alkatrészeket.
Ezek közült több mint 100-nál fordultak már elő komoly vásárlói panaszok, a legtöbb esetben olyanokért, mint a nem megfelelő tájékoztatás a termékek cseréjét, visszavásárlását illetően, a házhozszállítás, illetve a kártyás fizetés miatti felárak kapcsán, vagy a nettó-bruttó árak félrevezető feltüntetése miatt.
A vétkesnek ítélt honlapok ügyét általában az országok maguk kezelik, bár az esetek 13 százalékánál nemzetközi együttműködésre is szükség lesz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az online kereskedelmi piac mérete 2007-ben elérte a közel 7 milliárd eurót, és minden negyedik EU állampolgár vásárolt már legalább egyszer interneten.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Már nyomtatják a szavazólapokat – mutatjuk
- A Yale Egyetem is meghajolt a zseniális magyar matematikus előtt
- Az AfD eltiltotta saját EP-listavezetőjét a kampányolástól
- Nem lesz osztatlan az öröm pénteken a benzinkutakon
- Visszasírja a korábbi légiósokat a szövetségi kapitány
- Drámai felvételek: gyilkos tornádó tarolta le az iowai kisvárost