15 °C Budapest

Bármelyik strandon találnának hibát az ellenőrök

2009. augusztus 5. 14:32

Az újpesti Aquaworld összes helyiségét és berendezését ellenőrzi szerdán kezdődő vizsgálatában az élményfürdő által felkért ÉMI-TÜV Süd Kft. A cég ügyvezetője szerint mindegyik strandon találnának valamilyen hibát, ami bármikor balesetet okozhat -írja az inforadio.hu.

Július 23-án az újpesti Aquaworld szörfmedencéjénél egy 9 éves kisfiú szenvedett halálos balesetet. A gyermek belezuhant egy aknába, s a hullámkeltő berendezés szétroncsolta a testét.

Az eset után az élményfürdő üzemeltetője felkérte az ÉMI-TÜV Süd Kft-t, hogy vizsgálja át az összes helyiséget és berendezést.

A szerdán kezdődő ellenőrzés, teljes, kerítéstől kerítésig tartó vizsgálat lesz, ami kiterjed a fürdő minden létesítményére, beleértve a medencéket és a szórakoztatóipari berendezéseket is, valamint az ezeket összekötő infrastrukturális részeket: térburkolatokat, járdákat, lépcsőket - mondta az InfoRádiónak a vizsgálatot végző kft. ügyvezetője.

Madaras Gábor szerint az összes fürdőnél lehet tipikus hibákat találni, például a térburkolatok csúszásgátlásánál vagy a lépcsők kialakításánál. Ezek ugyan apró hiányosságok, de sok kellemetlenséget okozhatnak - fűzte hozzá.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Faludi Gábor, az ÁNTSZ főosztályvezetője az InfoRádiónak korábban elmondta: az összes élményfürdőt ellenőrzik a nyár végéig a közegészségügyi, a fogyasztóvédelmi és a munkabiztonsági hatóság szakemberei.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem