Egyrészt a gazdasági válság, másrészt a hazai légi közlekedés fellendülésébe vetett eltúlzott várakozás következménye, hogy súlyos helyzetbe kerültek a vidéki repterek.
A sármelléki reptéret működtető cég 2004 óta 3,5 milliárd forintot költött fejlesztésre, és 25 ezerről 120 ezerre növelte az utasforgalmat, mégis kétségessé vált a légikikötő jövője. A vállalat eladósodott, új befektetők belépése nélkül valószínűleg nem lesz képes talpon maradni. Jelenleg a létesítmény "téli csökkentett üzemmódban" működik, és egyelőre nem tudni, hogy egyáltalán újranyitják-e tavasszal.
A balatoni turizmus szempontjából ugyanakkor kulcsfontosságú a reptér. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke azt mondta: a létesítmény évente 4,5-5 milliárd forintos turisztikai forgalmat generál, amelyből a becslések szerint több mint egymilliárd forintos bevétele származik az államnak. A térség nagy turisztikai beruházásai - köztük a most épülő sávolyi Moto GP pálya - miatt is kiemelt fontosságú a reptér újranyitása.
Az elmúlt években felújított vidéki reptereket eddig sehol sem sikerült nyereségessé tenni. A lerobbant létesítményeket az érintett települési és megyei önkormányzatok előbb tulajdonba kapták a magyar államtól, majd nekiláttak a létesítmények modernizálásához. Debrecenben 3,5 milliárd forintot, Pécsett négymilliárdot, a Győr-Moson-Sopron megyei Péren pedig egymilliárd forintot költöttek a repterekre, azonban egyik helyen sem tudták elérni a szükséges utaslétszámot. Részben a veszteséges működtetéstől való megszabadulás, részben a további fejlesztések forrásainak előteremtése reményében az önkormányzatok most már szabadulnának a tulajdontól.
Debrecenben ez már meg is történt: az önkormányzat tavaly mintegy ötmilliárd forintért értékesítette az Airport-Debrecen Kft.-t, valamint a repülőtér üzemi területén kívül található 140 hektáros fejlesztési területet. A vevő 75 évre kapta meg a légikikötő üzemeltetési jogát - a következő öt évben a jelenlegi 40 ezres utasforgalmat 250-300 ezerre szeretné növelni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Pécs melletti Pogány község repülőterének vesztesége évente 130-150 millió forint, a nyereséges üzemeltetéshez százezer utasra lenne szükség, a létesítmény iránt egy luxemburgi cég is érdeklődik. A győri, a Győr-Moson-Sopron megyei, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában lévő péri reptérre már kiírták a pályázatot: vevőt keresnek a társaság által használt ingatlanokra és eszközökre is.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú távra terveznek Albonnal a Williamsnél
- Folytatódik az üzemagyagárak mélyrepülése
- Az atomenergiában bízik Robert Fico – új erőművet építene
- Több ország is támogatja, visszaszorítanák a biológiai kalózkodást
- Mindent összeírnak a mezőgazdaságban
- Nem kell félniük a medvétől a csíksomlyói búcsúba tartóknak