A munkanélküliek számának fokozatos emelkedése miatt várhatóan egyre többen próbálnak szerencsét taxisként, ami bizony megnehezíti a már jelenleg is ebben a szolgáltatási ágazatban tevékenykedők helyzetét - írja a Népszabadság.
A Szegeden tartott kétnapos közlekedési konferencia kapcsán Horváth György, a Magyar Taxis Szövetség elnöke elmondta: ahhoz, hogy ne alakuljon ki tarthatatlan helyzet, az engedélyek kiadási módjának szigorítására, illetve a gyenge érdekképviselet megerősítésére lenne szükség.
Az elmőlt öt évben taxisok létszáma az országban nem változott, ötezer fő körül alakult. A dolgozók kilencven százaléka vállalkozóként van jelen és csak tíz százalék alkalmazott. A munkanélküliség emelkedésével azonban - csakúgy, mint a kilencvenes évek elejére - egyre többen vélik úgy, hogy a taxizás lesz a megoldás. A sofőrök száma tehát lassan nő, a kereslet viszont egyre csökken.
Horváth György szerint az érdekképviselet megerősítésén túl újra kellene gondolni a szabályokat, ami alapján egy jármű taxivá válhat, továbbá vizsgához kellene a kötni a szakmába lépést, csakúgy mint számos más orzságban.
Szemléletváltást szorgalmazott Horváth abból a szempontból is, hogy a taxit közforgalmú közlekedési eszközzé minősítsék, mellyel bizonyos szállítási feladatokat hatékonyabban, és olcsóbban lehet megoldani, mint a jelentős állami támogatásokkal működő más szolgáltatókkal. Például egy gyengébb forgalmú busz- illetve vonat vonalat időnként ki lehetne adni taxis alvállalkozóknak, egy közszolgáltatási szerződés keretében. Vannak országok ugyanis, ahol erre már megvan a lehetőség.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jobban jár, aki előre megveszi a vonatjegyét pünkösdkor
- Hiába a német recesszió, évtizedek óta a legnagyobb fizetésemelés jön a Bundestagban
- Drágábban építkezünk kevesebbet
- Fontos határidő jár le ma délután
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók