Az üzleti életben nem csupán kis- és nagyhalak úszkálnak, hanem időnként megcsillantják szárnyaikat az üzleti angyalok is, igaz, a vállalkozások körében igen kevesen ismerik ezt a tőkeszerzési lehetőséget. Utánanéztünk tehát annak, hogy milyen lehetőségek állnak a vállalkozások rendelkezésére.
Akik szárnyakat adnak
A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) meghatározása szerint üzleti angyaloknak azokat a magánszemély befektetőket nevezhetjük, akik pénzt, illetve emellett szakmai segítséget is nyújtanak vállalkozásoknak.
Technikailag ez oly módon zajlik, hogy a tőzsdén nem szereplő vállalkozásokban tőkeemelés révén szereznek tulajdont ezek a befektetők. Általában kiemelten azokat a vállalkozásokat keresik az angyalok, amelyek most indultak, vagy pedig növekedésük kezdeti szakaszában tartózkodnak.
Ez a vállalkozások szempontjából kifejezetten üdvös, hiszen pont ez az a szakasz, amelyben a továbblépéshez magas tőkét igényel a cég, ugyanakkor a legtöbb bank nem ad fiatal vállalkozásoknak hitelt, és az is előfordulhat, hogy valamilyen okból kiszorulnak az állami támogatásokból is.
Magából a finanszírozás formájából, valamint az üzelti angyalok magánszemélyekként történő definiálásából fakad, hogy ez a kockázati tőkepiaci szegmens nagymértékben informális alapokon nyugszik.
Ezt az informalitást kívánják áthidalni, a forrást nyújtók, illetve a forrást igénylők egymásra találását hivatottak megkönnyíteni az úgynevezett üzleti angyal hálózatok. Ilyen például az Egyesült Királyságban is működő British Business Angels Association (BBAA)is.
Ez a hálózati forma kifejezetten a kisvállalkozásoknak nyújt arra lehetőséget, hogy a kisvállalkozások ötleteikhez egyszerűbben megtalálhassák az igényeiknek megfelelő finanszírozási formát.
Ebben az üzleti angyal hálózat oly módon nyújt lehetőséget, hogy mind a kínálati, mind a keresleti oldal képviselőinek találkozókat szervez, amelyeken az egyes befektetési lehetőségek kerülnek prezentálásra, bemutatják egymásnak a piaci szereplőket, az elérhető lehetőségeket, megkönnyítve a választást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hazai angyalok
Itthon egyelőre igen kevesen vannak azok az üzleti angyalok, akik a nagy nyilvánosság előtt is ismertek. Az MKME tagjai között jelenleg mindössze 11 magánszemély található.
Hazánkban 2000 júniusában alakult meg a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), illetve az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány kezdeményezésére az Üzleti Angyal Klub, amely az első hazai üzleti angyal hálózat.
A klub maga nem foglalkozik kockázati, illetve magántőke befektetésekkel, az üzleti angyal hálózatokra jellemző közvetítő tevékenységet kíván ellátni a vállalkozások és a befektetők között.
Az Üzleti Angyal Klub tagjai elsősorban a kockázati tőkefinanszírozási formák között is a kisebb értékű 10 - 100 millió forint értékű projektek finanszírozását célozzák meg, de természetesen a megfelelő feltételek megléte esetén lehetőség van ennél magasabb értékű projektek finanszírozására is.
A Klub keretein belül általában évente kerül megrendezésre egy-egy rendezvény, ezeken 4-5 potenciális befektetési projekt kerül terítékre. Az egyes rendezvényeken nyílik lehetőség a vállalkozások számára, hogy mind előzetesen benyújtott írásos, mind helyben történő szóbeli prezentáció révén bemutassák a befektetők számára felkínált lehetőségeiket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Átmenetileg elbukott a Szoboszlai-show
- Nagy Márton kiemelt ügyben tárgyalt német autógyártók vezetőivel
- Visszaszólt a kormány a benzinkutasoknak
- Már a puszta túlélés a tét - új szakaszba lépett az ukrajnai háború
- A Mária evangéliuma rockopera pünkösdkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
- Egyre többen repülnek ki Szoboszlai meccseire