SZÉP Kártya: fontos változás! Százezreket érint

Pénzcentrum
2013. június 6. 10:53 2 perc

Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni - tájékoztatta lapunkat a Nemzetgazdasági Minisztérium. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a Kormány május 29-i ülésén döntött.

A mai napon megjelent rendeletmódosítás értelmében július elsejétől bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság: már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebről fizetni. Ezeknél a szolgáltatóknál eddig kizárólag a harmadik, szabadidő zsebet lehetett használni.

A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta - 2010-ről 2012-re - 38 szzalékkal csökkent az utalványforgalom. Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a kormány elfogadta a szakmai szövetség javaslatát.


Változik a szálláshely zseb felhasználása is a szálláshely szolgáltatók kérését figyelembe véve: ezentúl a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a SZÉP Kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely szolgáltatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben pl. egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet fizetni a szálláshely zsebről.

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények (pl. futóversenyek) nevezési díját is ki lehet egyenlíteni SZÉP Kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen ezek a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A SZÉP Kártya felhasználásának változásai 842 ezer kártyabirtokost és több száz turisztikai vállalkozást érintenek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?