Aszály, szélvihar és hajnali fagyok egyszerre terhelik a vasi gyümölcsösöket: a következő napok dönthetnek arról, mennyi kajszi marad a fákon, és időben elindul-e az eperszezon.
Péntekre virradóra észak felől intenzív záporok, hózáporok kíséretében markáns hidegfront éri el az országot - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Kiemelték, hogy a nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé viharossá fokozódik, sőt a Dunántúl északi részén és a Kisalföldön az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökések is lehetnek.
Az OMSZ országos, középtávú előrejelzésében azt írta: pénteken napközben fokozatosan csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap, de kora délutánig elszórtan még lehet zápor, hózápor. Ezzel együtt egyre többfelé megerősödik, az ország északi felén pedig több helyen viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 6 és plusz 2 Celsius-fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és plusz 6 fok között várható, de ezt lényegesen hidegebbnek lehet majd érezni.
Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett hózáporra, havas esőre is számítani lehet. A szél többfelé viharos lesz. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 1 és 5 fok között alakulnak.
Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, délelőtt északkeleten gyenge havazás, délután északon elszórtan eső, havas eső fordulhat elő. Csak időnként élénkülhet meg a szél. A leghidegebb órákban mínusz 5 és 0 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 1-6 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








