9 °C Budapest

Százmilliárdos a számla nélküli "sufniműhelyek" okozta kár

MTI
2013. március 12. 11:03

Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint tízmilliárd forintos nagyságrendű veszteség éri a költségvetést a használtautó-behozatalnál, és a százmilliárdot is elérheti a számla nélküli "sufniműhelyek" okozta kár - írta a Magyar Hírlap.

A lap keddi számában nyilatkozó szakember kifejtette: egyes importőrök a használt autók után halasztott fizetést kérnek az áfára, majd negyed év múlva bedöntik a céget, az adóhatóság meg futhat a pénze után. A költségvetés ezzel évente tízmilliárdokat bukik. A szövetség ezért szorgalmazza - de eddig nem tudta elérni -, hogy a regisztrációs adóval egy időben az áfát is meg kelljen fizetni a behozott használt autók után.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy további százmilliárdos veszteséget okoz a büdzsének, hogy nem sikerül felszámolni a számla nélkül dolgozó "sufniműhelyeket".

"Azt kértük és kérjük a kormánytól, találjuk meg a módját, miként terelhetjük az illegális szférából a legálisba ezeket az embereket. Ez a kormány három év alatt többet tett ugyan a helyzet rendezése érdekében, mint az elődei összesen, de van még bőven feladat" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy nem jó-e, hogy a kormány lehetővé tette, hogy a céges autók javítási költségében lévő áfa fele visszaigényelhető legyen, azt válaszolta: lehetne az, de nem sikerült. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál vita folyik, hogy ezt miként kell értelmezni. Az ötvenszázalékos leírás amúgy érdemben csak akkor hoz több bevételt az államnak, ha ezzel egyidejűleg rábírná a cégeket és a magánügyfeleket, hogy ne számla nélkül javíttassanak. "Van erre is javaslatunk, de eddig ezzel nem foglalkoztak" - tette hozzá.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 12. 21:33