A mintegy 141 millió látogatót és 809 millió oldallehívást számláló Spiegel Online Európa legjobb fürdőiről készített összeállítást, melyben sorra veszi a népszerű fürdővárosokat, első helyen bemutatva a budapesti fürdőket. A cikk írója szerint egyenesen bűnnek számít kihagyni a termálfürdők nyújtotta élményt egy budapesti látogatás esetén.
Bemutatja az olvasónak a szecessziós stílusban épült Gellért fürdőt, kiemelve a különleges tetőszerkezetet, mely szép időben nyitható is, akár egy cabrio. Kiemeli továbbá a Széchenyi és a Rudas fürdők sokszínűségét és színes programjait.
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. stratégiai partnere a Magyar Turizmus Zrt., így tanulmányútjaik programjába gyakran beépítik a fürdők meglátogatását és szolgáltatásaik kipróbálását. A tanulmányutak nyomán születő megjelenéseknek is köszönhető, hogy a külföldi turisták száma is évről-évre emelkedik a történelmi fürdőkben. A BGYH Zrt. jelentése szerint 2012-ben mintegy 5%-kal nőtt a fürdők vendégforgalma.
Ezen belül, a Széchenyiben 6,6, a Gellértben 7,7, a Rudas fürdőben pedig 5,8 százalékkal több vendéget fogadtak az előző évhez képest. A mostani Spiegel megjelenés azért is kiemelkedő jelentőségű, mert az aktuális híradásai miatt igen kedvelt online magazin olvasóközönsége jó célcsoport. Az olvasók 66 százaléka 22-49 év közötti, 55 százalék felsőfokú végzettségű, 33 százalék vezető beosztású és 39 százalék nettó 2000 eurónál többet keres.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt