Miközben Európa még az idei első hőhullám utóhatásaival küzd, a meteorológusok már egy újabb, a korábbinál is intenzívebb forróságra figyelmeztetnek.
Április elején élesítették a szupertraffipax-rendszert, ez pedig akár arra is alkalmas lenne, hogy az autópályán az átlagsebességet mérje. Emellett alkalmas lenne a mobiltelefon-használat kiszűrésére is, azonban ezt a jogszabályok nem teszik lehetővé. Az országos rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt a Magyarul Balóval csütörtöki adásában, hogy hamarosan megszűntethetik ezt a balesetveszélyes helyzetet, és a mobilhasználatot is büntethetik a traffipaxokkal.
Valamivel több, mint egy hónapja élesítették a szupertraffipaxokat, amelyekkel már nemcsak a gyorshajtást, hanem számos egyéb jogsértést is vizsgálhatnak. A kamerák alkalmasak lennének arra, hogy két pont között mérjék egy autó sebességét, ahogy ezt több, nyugat-európai országban teszik. A jogszabályi háttér azonban jelenleg nem alkalmas arra, hogy ez alapján kiszabhassák a büntetést, ez egyébként adatvédelmi aggályokat is felvetne.
- mondta a Magyarul Balóval műsorában Halmosi Zsolt, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes.
- A gyorshajtás,
- A tilos jelzésen (piros lámpán, sárga lámpán, vasúti átjárón) áthajtás
- A záróvonal átlépés,
- A buszsáv használat,
- A kötelező haladási iránnyal szembeni közlekedés,
- A biztonsági öv használat,
- A lejárt műszaki,
- A kötelező biztosítás érvényesség és
- Az autó körözöttségi vizsgálatára.
- mondta a vezetés közbeni telefonhasználattal kapcsolatban Halmosi Zsolt. Büntetésre persze lehet számítani, de csak akkor, ha a rendőr személyesen észleli, hogy ténylegesen használjuk a készüléket. A KRESZ szerint:
A traffipaxok egyébként a mobiltelefon kézben tartását tudja ellenőrizni, azonban a tényleges használatot nem, emiatt pedig jelenleg nem nyílik lehetőség arra, hogy a kamerákkal büntethető legyen a mobilhasználat.
Kattints! Egymilliárdot hoztak a konyhára eddig a szupertraffipaxok
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá Halmosi Zsolt. A rendőrfőkapitány-helyettes szavai alapján tehát egyáltalán nem kizárt, hogy hamarosan a mobilhasználatot is vizsgálhatja a VÉDA-rendszer.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







