25 °C Budapest

Ennyire rossz a 3-as metró állapota?

MTI
2013. január 23. 17:02

A BKV metrós szakszervezete szerint a 3-as vonalon lévő 70 kilométernyi sínből 50-et ki kellene cserélni, egyúttal fel kellene újítani a sínlekötéseket is, hogy a teljes rekonstrukció 2016-os dátumáig biztosan működjön a vonal.

Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, hogy eddig 600 méter sínt cseréltek ki, ebben az évben 10-20 kilométer cseréjét tervezik, rövid időn belül pedig 2,5 kilométer új sín beépítése van tervben, de ezzel az ütemmel nem húzható ki a 2016-ban tervezett felújításig az üzemelés. Egy váltó- vagy pályahiba miatt előfordulhat, hogy hosszabb időre le kell állítani a szerelvények közlekedését, ha nem sikerül rövid időn belül nagyobb felújítást végezni a vonalon.

A BKV a MÁV és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértőivel minden este ultrahangos vizsgálatnak veti alá a sínszálakat, éjjelente pedig egy-egy szakaszt a pályaőrök gyalog járnak be, akik a sínek mellett a sínkötések állapotát is vizsgálják. Sebességkorlátozások most is vannak, az automata szerelvények közlekedését korábban biztosító, Magyarország legmodernebb vonatbefolyásoló rendszerét emiatt nem tudják használni a vonalon.

A szakszervezeti vezető becslése szerint egy, a 2-es metróéhoz hasonló felújítás a 3-as vonalon 100 milliárd forintba kerülne. Hozzátette: az Alstom Metropolisok folyamatos üzembe állításával a jobb állapotú szovjet szerelvényeket a 3-as vonalra állíthatják be, de kérdés, hogy az automata üzemmódot biztosító fedélzeti berendezést érdemes-e telepíteni rájuk. Egy rossz metrószerelvényt félre lehet állítani, de ahol nincs sín, ott semmilyen vonat nem tud közlekedni - mondta Gulyás Attila arra utalva, hogy az infrastruktúra rosszabb állapotban van, mint a szerelvények.

 

NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 28. kedd
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
Nemzetközi tejnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm