Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2018. szeptember 1-jétől új jegyvásárlási szabályok lépnek életbe a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítő jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre. Aki ezt elmulasztja, a vonaton csak pótdíj fizetése mellett vásárolhat kiegészítő jegyet. Olyan, közigazgatási határon kívül eső megállónál felszállva, ahol nincs pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata, továbbra is pótdíjazás nélkül lehet megvenni a jegyet a HÉV-en.
Az utazási szabály megváltozására a MÁV és a BKK minden rendelkezésére álló módon és kommunikációs felületen - sajtóközleményben, a társaságok honlapján, a közösségi médiában, élőszavas helyszíni, illetve a járműveken elhangzó hangos utastájékoztatással, szórólapokon, plakátokon - felhívja a figyelmet. Az új szabály szeptember 1-jei hatályba lépésétől a hónap végéig tartó türelmi időszakot alkalmaznak; ezen időszak alatt az ellenőrök még nem szabnak ki pótdíjat, de felhívják a figyelmet az elővételi jegyvásárlás kötelezettségére.
A főváros közigazgatási határán belüli felszállás esetén nincs változás: a budapesti megállóktól a közigazgatási határon kívüli megállókig történő utazás esetén továbbra is pótdíj nélkül lehet megváltani a kiegészítő jegyet, amennyiben az utas rendelkezik Budapesten belül érvényes jeggyel vagy bérlettel. A közigazgatási határon kívüli megállókból Budapestre utazva azonban - az új szabály szerint - csak előre megváltott jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a HÉV-re, amennyiben a felszállás helyén pénztár vagy automata üzemel.
A BKK értékesítési pontjain - melyek számos HÉV-állomáson is megtalálhatók - előre meg lehet vásárolni a járatokra szükséges jegyeket, bérleteket. Érdemes tudni, hogy a kiegészítő jegyet, bérletet nem csak a felszállás napján és helyén lehet megvenni: városszerte összesen 367 jegyautomata biztosítja éjjel-nappal a jegy- és bérletvásárlási lehetőséget, továbbá nyitvatartási idejében az összes BKK ügyfélközpont is az utasok rendelkezésére áll. A pénztárakról, automatákról, ügyfélközpontokról térképes felületen tájékozódhat az utazóközönség a www.bkk.hu/pontkereso oldalon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó