Futótűzként terjednek az újabbnál újabb új bűnözési módszerek, amikkel a külföldön nyaraló magyar turistákat próbálják átverni.
2014-ben két német fiatal keresztülvonatozta Európát. Innen jött az ötlet: kapjon minden európai 18 éves ingyen vonatjegyet, hogy megismerhessék a kontinenst. Úgy néz ki, a dolog valóra is válik. Most ott tartunk, hogy 700 millió eurót, azaz nagyjából 220 milliárd forintot szánna a tervre az EU a következő költségvetési ciklusban. Azonban ezt még az Európai Parlamentnek és a tagállami parlamenteknek is meg kell szavaznia - írja a 24.hu.
Az ingyenes Interrail program jelenleg is fut, igaz, csak tesztüzemben, de 2017-ben hétezer fiatal vehetett részt a kezdeményezésben. Viszont a jelentkezők körét nagyon megszűrték,a jegyeket azoknak osztották ki, akik részt vettek a világ legnagyobb oktatói hálózatának számító eTwinning programban - írja a 24.hu.
Úgy tűnik viszont, hogy hamarosan jóval többen élhetnek az ingyen utazás lehetőségével. Szerdán mutatta be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az EU 2021-2027-es ciklusának költségvetés-tervezetét, ebből látszik, hogy a jövőben a jelenleginél jóval több pénzt szánnak a programra.
a jelentkezés május végén indul, június 27-én zárul, és július 7-én már indulhatnak is azok, akiket kiválasztanak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai
- Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság
- Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint
- Fájdalmas veszteség érte Ukrajnát