22 °C Budapest

Tudtad? Tilos fürdeni a Balatonban, ha...

2016. augusztus 20. 14:34

Csaknem ötven viharjelző állomás működik nyáron a Balatonnál. Július óta pedig már a szárazföldi berendezések mellett a szolgálati hajókon sárga, illetve piros zászló jelzi a veszélyt.

Sisakkamerával rögzített, viharban készült felvételt tett közzé a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság. Az új felszereléssel a tervek szerint a mentőakciókat is felveszik majd.

Minden magyarországi tavon működnek viharjelző rendszerek, a legtöbb állomás a Balatonnál található - összegezte a szezon kezdetekor Tollár Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.

A legtöbb természetesen a Balatonon van, ott 31 stabil rendszerünk van. Emellett pedig időszakosan működtetünk a szezonban 16 mobileszközt, ezek elsősorban kempingek és táborok területén vannak. A Velencei-tónál három állomás működik, a Tisza tavon jelenleg öt, a Fertő tó magyar területén pedig egy állomás van, amelyet közösen üzemeltetünk az osztrák kollégákkal

- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Tollár Tibor hozzátette: a Tisza tónál további állomások létesítését tervezik.

Idén újdonság, hogy az állomások villogó jelzései mellett a szolgálati hajókon sárga és piros zászlók figyelmeztetnek az első, illetve másodfokú viharjelzésre.
Elsőfokú jelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan. Ilyen esetben úszni, csónakkal vagy más sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni.

Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel. Ebben az esetben tilos a fürdés és a csónakázás is.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, vízi járműveken pedig használjanak mentőmellényt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Érdemes odafigyelni a vízbe ugráláskor is: hiszen a természetes vizeknél sokszor nehéz felmérni, milyen mély a víz, és veszélyes felhevült testtel beugrani is.

A Rendőrkapitányság arra kéri a strandolókat, hogy extrém kánikula idején déltájt lehetőleg kerüljék a nyílt vízen tartózkodást.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm